Lemondott az egyiptomi kormánypárt vezetése, aztán végül mégsem!
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2011. február 6. 10:19Lemondott az egyiptomi kormánypárt, az uralkodó Nemzeti Demokrata Párt (NDP) csaknem teljes vezetősége, köztük Hoszni Mubarak államfő, a párt elnöke és kisebbik fia, Gamal – jelentette szombaton az egyiptomi állami televízió és az al-Arabíja hírtévé. Szafvat as-Sarífnak, az NDP eddigi főtitkárának helyére a kairói bejelentés szerint Hoszam Badrávi került, aki a jelek szerint a párt liberális szárnyához tartozik.
![1595913671](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1fb5c78e6c3015314834.jpg)
Gamal Mubarak, az egyiptomi elnök kisebbik fia az NDP főtitkárhelyettese, a párt politikai bizottságának vezetője volt. A korábbi híresztelésekkel ellentétben egyébként nem távozott Londonba, hanem Egyiptomban tartózkodik. Ezt még csütörtökön erősítette meg William Hague brit külügyminiszter a BBC-nek adott nyilatkozatában.
Több brit lap is azt írta a hét végén, hogy Gamal Mubarak és családja Londonba utazott. A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap szerint a londoni Heathrow repülőtéren látták Suzanne Mubarakot, az egyiptomi államfő 70 éves feleségét is. A Mail idézett olyan egyiptomi lapértesüléseket is, amelyek szerint Gamal Mubarak – akit a zavargások kitörése előtt sokan apja lehetséges utódjának tartottak az államfői tisztségben – szintén Londonba utazott egy magánrepülőgépen.
A 47 éves Gamal Mubarak az 1990-es években hosszabb ideig élt és dolgozott Londonban, először a Bank of America bankcsoport citybeli részlegénél, majd – Medinvest Associates néven – saját befektetési társaságot alapított.
Visszavonták!
Visszavonta az al-Arabíja hírtelevízió szombat este azt a korábbi jelentését, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi kormányfő lemondott a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt (NDP) elnökségéről. A párt vezető testületének tagjai valóban lemondtak – köztük az államfő kisebbik fia, Gamal is -, Hoszni Mubarak azonban az újabb hír szerint nem adta fel pártelnöki tisztét.