Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyelország leállítja az afganisztáni kimenekítést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 26. 10:52

Lengyelország lezárja az afganisztáni kimenekítést, két utolsó járattal viszi Varsóba a kabuli repülőtérről evakuált embereket – jelentette be augusztus 25-ei sajtóértekezletén Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes.

A szövetséges erőkkel folytatott egyeztetés és a biztonsági jelentések elemzése nyomán Varsó arra a következtetésre jutott, hogy „nem lehet tovább kockáztatni a lengyel diplomaták és katonák életét” – jelentette ki Przydacz.

Közlése szerint a két említett gép közül az egyik már úton van Varsó felé, a másik Üzbegisztánban vár felszállásra. „A lengyel kimenekítési misszió fő céljai teljesültek, evakuáltak minden lengyel állampolgárt, valamint a lengyel nagykövetség és a lengyel katonai kontingens mindazon volt afgán munkatársait, akiknek sikerült a kabuli repülőtérre eljutniuk” – mondta el Przydacz.

Lengyelország Üzbegisztánon keresztül bonyolította az evakuációt. A kabuli repülőtérről három katonai gép ingázott oda, Üzbegisztánból pedig a LOT lengyel állami társaság civil járatai vitték Varsóba a kimenekített személyeket. Az evakuáció miatt a lengyel elnök százfős katonai kontingenst küldött Afganisztánba.

A lengyel katonákról Przydacz elmondta: ők még egy ideig Afganisztánban maradnak, elvégeznek még „bizonyos feladatokat”, ezen belül a katonai tábor lebontását.

A Varsóba már szerdán elindult LOT-gépről a diplomata közölte: ez immár tizenkeddedik járat, amellyel Lengyelországba visznek kimenekített embereket, száz utas van a fedélzetén, közülük ötven embert Litvánia kérésére szállítanak. A kedd reggelig megérkezett tizenegy repülővel 750 embert menekítettek ki.

Lengyelország hat saját állampolgárát evakuálta, a többiek a lengyelekkel korábban együttműködő afgánok, valamint a szövetséges országok és a nemzetközi szervezetek munkatársai, ezen belül a Nemzetközi Valutaalap dolgozói voltak.