Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant egy szaúdi Hawk

Szöveg: honvedelem.hu / htka.hu |  2011. december 25. 12:02

Immáron több forrásból is megerősítést nyert, hogy december 20-án, kedden lezuhant a Szaúdi Királyi Légierő egyik BAe Hawk 65 típusú kiképző repülőgépe. Az esetre az ország észak-nyugati részében fekvő Tabuk régióban került sor.

A szaúdi honvédelmi tárca hivatalos közleménye szerint a gyakorló repülésen lévő Hawk madárral ütközött, melynek következtében hajtóműhiba lépett fel. A pilóta, észlelve, hogy gépe menthetetlen, katapultált. Információnk szerint a hajózó jól van, a gépelhagyás során nem szenvedett sérüléseket.

Nincsenek túl jóban mostanság a szárnyasokkal a szaúdi Hawkok: az idei zeltwegi repülőnapon a Szaúdi Királyi Légierő bemutató köteléke, a Szaúdi Sólymok (Saudi Hawks) jártak pórul, amikor bemutató közben egy madár nekirepült egyik gépük orrának. Szerencsére nem következett be katasztrófa, ám a programjukat mégis meg kellett szakítaniuk. Most ennél egy fokkal komolyabb probléma adódott, hiszen a repülőgép elveszett, de öröm az ürömben, hogy a pilóta túlélte az esetet.