Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbia – a brit légierő újabb mentőakciója

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 28. 14:46

Külföldiek újabb csoportját menekítette ki vasárnap a líbiai sivatagból a brit királyi légierő (RAF), amely két nap alatt immár a második ilyen akcióját hajtotta végre. A brit kormány vasárnap közölte azt is, hogy befagyasztotta Kadhafi líbiai vezető és környezete nagy-britanniai vagyonát. A vasárnapi mentőakcióban ezúttal az RAF három C-130 Hercules típusú szállítógépe vett részt. A laza sivatagi talajon is le- és felszállni képes, négymotoros repülőgépek összesen 150 polgári személyt – briteket és más nemzetiségűeket – vittek Máltára líbiai sivatagi táborokból.

A brit légierő előző nap ugyanilyen akciót hajtott végre; akkor két C-130-as szintén 150 személyt menekített ki az összecsapások sújtotta országból.

A mentőakciókat a brit sajtó vasárnapi beszámolói szerint a brit hadsereg hírhedt kommandós alakulata, az SAS hajtotta végre. A brit kormány soha nem közöl hivatalosan részleteket e különleges kiképzésű egység bevetéseiről, de a kiszivárgott értesülések szerint az SAS katonái már napokkal korábban, polgári ruhában, polgári repülőgépek fedélzetén beszivárogtak Líbiába, és állítólag Nagy-Britannia líbiai nagykövetségén vették fel fegyverzetüket, amely diplomáciai postacsomagokba rejtve érkezett oda.

A brit lapok értesülései szerint az SAS-egységek elszigetelt sivatagi táborokból gyűjtötték össze az ott rekedt külföldieket.

Ezekben a táborokban elsősorban olajmunkások dolgoztak. Az elmúlt napok brit sajtóbeszámolói szerint a líbiai felkelés kitörése óta fegyveres bandák számos ilyen tábort kiraboltak, a külföldi munkások a helyi telefonhálózat működési fennakadásai miatt kapcsolatot is alig tudtak teremteni a külvilággal, emellett fogytán volt élelmiszer- és ivóvízkészletük is.

A brit külügyminisztérium vasárnap esti közlése szerint a Líbiából távozni kívánó britek zöme már elhagyta az országot.

A brit kormány vasárnap este bejelentette azt is, hogy zárolta Kadhafi és családtagjai, valamint a líbiai vezetővel közvetlenül kapcsolatban álló tisztviselők Nagy-Britanniában fellelhető vagyonát.

Londonban nem közölték a befagyasztott líbiai vagyonok étékét, de a brit sajtó korábbi értesülései alapján akár több tízmilliárd dollárról is szó lehet.

A The Daily Telegraph, a legnagyobb brit konzervatív napilap, amely a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tömegével kiszivárogtató WikiLeaks portáltól kapott ilyen táviratokat, az egyikből idézve a minap azt írta: a líbiai állami befektetési hatóság egy illetékese tavaly maga közölte az Egyesült Államok londoni nagykövetével, hogy Líbia 32 milliárd dollárt tart likvid eszközök formájában Londonban.