Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbiai napló

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. december 9. 11:35

Kétezer-tizenegy eleje az arab világ ébredező szabadságvágyának időszaka volt. Marosi Antal haditudósító a helyszínen követte az eseményeket, így sok egyéb mellett szemtanúja lehetett a líbiaiak szabadságért vívott harcának, illetve a Kadhafi-rendszer bukásának. Útja korántsem volt veszélytelen, nemegyszer hajszálon múlott az élete. Élményeit, benyomásait naplójában rögzítette, amely decemberben jelenik meg a Zrínyi Média gondozásában, „A szabadság ára – A Kadhafi-álom szertefoszlik” címmel. Ebből idézünk most egy részletet.

Kétezer-tizenegy, április 26. – Mióta a nyugati szövetségesek március 19-én légicsapásokat kezdtek Kadhafi csapatai ellen, Líbia keleti partvidékének városai átjáróházzá változtak: először az előretörő felkelők foglalták vissza e településeket a visszavonuló kormánycsapatoktól, majd Kadhafi erői lendültek ellentámadásba. Az első fázisban mi is a felkelők előőrseivel tartottunk.
Legélesebben a japán lányra emlékszem.

El-Ukeila nyugati kapujában állt. Kockás kabátot viselt, a vállán fényképezőgép lógott. Csodálkozva nézte a felkelő fegyveresek csoportjait, akik lassan ellepték a város bejáratának úttestét. A líbiai felkelők március 26-án – a nyugati szövetségesek légitámadásait követően – már lendületesen vonultak nyugat felé, hogy Kadhafi kibombázott csapatainak helyére meglehetősen rendezetlenül, de gyorsan bevonuljanak.

A helyzet El-Ukeilában is pontosan olyan volt, mint máskor, a többi település esetében. A fegyveres felkelők előőrseinek tagjai megérkeztek valahová, ahonnan nem sokkal korábban visszavonultak Kadhafi katonái. Számba vették észleléseiket, meghallgatták a szemből érkezőket. Ezután döntötték el, folytassák-e útjukat. Ha a továbbhaladás mellett döntöttek, rövid ima következett, majd lassú, óvatos megindulás: kideríteni, hogy mennyire biztonságos a következő városig vezető út. Most az El-Ukeila és Rász-el-Unúf közötti néhány tíz kilométeres távolság megtételéről volt szó.

Írásunkat a Magyar Honvéd magazin december 9-én, pénteken megjelenő számában olvashatják el!