Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lőgyakorlaton a Koszovóba készülők

Szöveg: Dr. Láda Mónika fhdgy. |  2010. április 23. 8:41

A Koszovóban Peèben szolgálatot teljesítő katonák augusztusi váltására készülő állomány (KFOR-3) a héten 1. számú pisztoly és gépkarabély, 3. sz. ellenőrző pisztoly és gépkarabély lőgyakorlatot valamint 1/A kézigránátdobó gyakorlatot hajtott végre a dóci lőtéren.

Április elején közel 300 fő kezdte meg felkészülését Hódmezővásárhelyen a MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. A kutazó állomány nagy részét a 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj adja, de sokan vannak a helyőrségben történő felkészítésen más alakulattól is. A kontingens tervezett parancsnoka Kanyó László Attila alezredes, a dandár logisztikai zászlóaljának parancsnoka elmondta, hogy a lövészet a felkészítés első fázisának legfontosabb kiképzési eleme volt. A hétfői napon szakadó esőben, zord időjárási körülmények között tartották meg a lőelőkészítő foglalkozásokat, de az állomány végig fegyelmezetten viselkedett.

A kiképzési tervnek megfelelően április végéig tartanak az egyéni alapfelkészítések, amelyek a lőkiképzés mellett elsősorban elméleti foglalkozásokat jelentenek. Az állomány elsajátította a béketámogatás alapvető ismereteit, bővebb információkat kapott az ENSZ-ről, a terrorizmus elleni harcról, volt műszaki, vegyivédelmi és híradó kiképzés, idegen nyelvi-, egészségügyi-, térképészeti- és katonaföldrajzi felkészítés. A héten megtörténtek az előzetes személyi beszélgetések is.
Májusban megkezdődik a második kiképzési ütem, amelyben a katonák a tervezett beosztásuknak megfelelő szakfelkészítésen vesznek részt, végül a kötelék kiképzés időszakában felkészülnek és végrehajtják a zárógyakorlatot.