Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

London 2012 – Készenlétbe helyeztek több ezer brit katonát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. július 12. 17:16

Az eddig mozgósított hadosztálynyi alakulaton túl még többezernyi brit katonát helyeztek készenlétbe arra az esetre, ha bevetésüket a július 27-én kezdődő londoni olimpiai játékok biztonságának védelme megköveteli.

A BBC szerda esti értesülése szerint – amelyet a brit védelmi minisztérium megerősített – a brit hadsereg 3500, Németországban állomásozó brit katona mozgósítási készültségét emelte. Erre azért volt szükség, mert a játékok biztonsági őrizetével megbízott, G4S nevű magáncég nem tudott garanciát vállalni arra, hogy időben ki tudja állítani a szerződésben foglalt tízezer biztonsági őrt, jóllehet a vállalat erre 300 millió fontot (110 milliárd forintot) kapott az olimpiai költségvetésből.

A brit védelmi tárca már korábban bejelentette, hogy az olimpia biztonságának őrzésében a fegyveres erők egy külön erre a célra összeállított, 13.500 fős egységgel vesznek részt. Ha a most készenlétbe helyezett 3500 további katonát is Londonba vezénylik, a játékok védelmére bevetett katonai alakulat létszáma csaknem a kétszerese lenne az Afganisztánban harcoló brit kontingensének, amely jelenleg kilencezer fős.

A biztonsági készültség rendkívüli szintjét jelzi, hogy a brit hadvezetés hat helyszínre légvédelmi rakétaütegeket is telepít London belterületén, olyan elrendezésben, hogy az ütegek gyakorlatilag gyűrűbe fogják a fő olimpiai létesítmények – köztük az új olimpiai stadion és az olimpiai falu – helyszínét, a kelet-londoni Stratford városrészt.

Philip Hammond brit védelmi miniszter a minap közölte, hogy még ez is „csak az egyik eleme" a londoni olimpia védelmére kidolgozott „átfogó, többrétegű légtér-biztosítási tervnek".

A biztonsági műveletbe bekapcsolódik a brit királyi haditengerészet legnagyobb hajója, az Ocean helikopterhordozó, amely az olimpia idején a kelet-londoni Greenwichben horgonyoz majd a Temzén.

Az Ocean fedélzetéről Puma és Lynx típusú harci helikopterek látják el a londoni légtér biztosítását. Emellett a királyi légierő Londonban működő támaszpontjára Typhoon típusú harci repülőgépeket is vezényelnek a játékok idejére.

A brit elhárítás (MI5) igazgatója minapi beszédében kijelentette, hogy „vonzó célpontot" kínálhat a terroristáknak a londoni olimpia. Jonathan Evans a londoni City polgármesterének hivatalában – a Mansion House-ban – tartott június végi előadásában „kétségtelennek" nevezte, hogy egyes terrorhálózatok „fontolóra vették" támadások elkövetését az olimpiai játékok alatt. A biztonsági előkészületek azonban már javában zajlanak, és az olimpia „nem lesz könnyű célpont" – fogalmazott az MI5 vezetője.