Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövészet történelmi helyszínen

Szöveg: Oláh Emil |  2011. április 29. 8:14

Az MH EUFOR Kontingens nyolcadik váltásának katonái április hónapban századszintű harcászati gyakorlaton vettek részt, együttműködve az osztrák felderítő szakasszal. Első ütemben útvonal felderítést hajtottak végre a Szarajevótól délre, mintegy százötven kilométerre fekvő Capljina-ig. A magyar század egyik szakasza – logisztikai elemekkel megerősítve – végrehajtotta a bázis elfoglalását, előkészítve ezzel a terepet a két másik lövészszakasz fogadására.

Az egyik lövész szakasz az alkalmazási területre kiérkezve, azonnal megkapta a „bevetési parancsot", tömegkezelési feladatot kellett végrehajtaniuk. Miután a helyzet veszélyessé vált, a CRC alegység kivonásának biztosítására kirendelték a század másik két szakaszát is.

A gyakorlat következő napján háborús bűnös elfogását és átadását, valamint elszállítását gyakorolták a magyar katonák két szakasznyi erővel, míg a harmadik szakasz úgynevezett VIP-kísérési feladatot, illetve helikopter-leszállóhely kijelölését, majd a helikopter leszállításának biztosítását hajtotta végre.

Később, a bázisra visszaérkezve az egyik magyar szakasz – egy speciális elfogó csoporttal együttműködve – éjszakai helikopteres műveletben vett részt.

Az elmúlt hetekben sor került még egy éles lőgyakorlatra is, amelynek során a lövészszázad és a kontingens vezető állománya történelmi helyen, Kalinovik mellett hajtott végre a számára előírt feladatokat. Azon a lőtéren, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia hegyi tüzérségi ezredei gyakorlatoztak a múlt század elején.

1595917828

 Fotó: MH EUFOR Kontingens