Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövésznap a tatai laktanyában

Szöveg: Demény Andrea |  2011. június 29. 19:45

Június 27-én, hétfőn ünnepélyes állománygyűlésen emlékezett meg az MH 25. Klapka György Lövészdandár a lövész fegyvernem napjáról. A rendezvényen felolvasták Kovács József vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának köszöntő levelét, amelyben elismerését fejezte e fegyvernemi kultúra képviselőinek.

A laktanyai nyílt napon érdekes és látványos bemutatók szórakoztatták az érdeklődőket.
Az alakulatra jellemző technikai eszközök a kicsiket vonzották a legjobban, de a közelharc-bemutató és a paintball-lövészet is csalogatott magához jó néhány érdeklődőt.

Egy kis kultúrát csempésztek a programba a szervezők: történelmi egyenruha-kiállítás nyílt, amely a magyar katonák viseletét mutatja be a honfoglalástól napjainkig. Az öltözetek között fellelhető a törökkor, a kuruckor illetve a két világháború ruházata, valamint a klasszikus zsinórozott fekete díszmagyar, a Bocskai viselet is.

A katonák részére rendezett kispályás labdarúgó bajnokság és a kötélhúzó verseny a kapuk zárása után is folytatódtak.

 
1595920941
 
1595920942
 
1595920942
 
1595920943


 Fotó: A szerző felvételei