Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövésznapi dandársorakozó Debrecenben

Szöveg: Madura János törzsőrmester | Fotó: Csernai Tamás törzsőrmester |  2022. június 24. 13:48

Ünnepi dandársorakozón emlékeztek meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái I. (Szent) László Árpád-házi magyar királyról, a lövészkatonák védőszentjéről, aki korának egyik legnagyobb hadvezére volt, s akit nem egészen 100 évvel halála után avattak szentté.

Debrecen_lövésznap (1)

A sorakozón Farkas Sándor alezredes, a Bocskai-dandár parancsnoka köszöntötte az állományt, majd felolvasták a Magyarország honvédelmi minisztere és a Magyar Honvédség parancsnoka által aláírt köszöntőlevelét.

Farkas Sándor alezredes ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy az egyre összetettebb hadviselés miatt minden alegységre egyre több és szélesebb feladatkör hárul, de ettől függetlenül a nap végén az esetek döntő többségében mindig a lövész katona az, aki eldönti a harcot. „Éppen ezért minden tevékenységnek abba az irányba kell mutatnia, hogy a lövész katonákat támogassuk” – hangsúlyozta a parancsnok.

Debrecen_lövésznap (6)

Az ünnepség második felében előléptetésekre és elismerések átadására került sor, köztük a korábban meghirdetett „Konty szépségverseny” nyertesét is díjazták, amely a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatára épülve nyújtott kreatív megmérettetést a katonanők számára. A sorakozó díszmenettel zárult.

A Szent László nap azonban nem áll meg a laktanya kerítésein belül: június 26-án a debreceni Nagyerdőn tartják a lövésznapi rendezvényt, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.