Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ludovika Szabadegyetem: hadügyi igazgatás békében és háborúban

Szöveg: Tasi Tibor | Fotó: Szilágyi Dénes |  2021. november 1. 19:56

Az önálló magyar haderő katonai igazgatását mutatja be a kiegyezéstől a második világháborúig a Ludovika Szabadegyetem soron következő előadása. Suslik Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa a hadügyi igazgatás szerkezeti felépítéséről és a polgári közigazgatással való kapcsolatáról is beszél majd elsősorban belügyminisztériumi iratok segítségével.

Suslik Ádám

Az előadáson a békebeli időszak elemzésén túl a Magyar Királyság területén az első világháború alatt érvénybe léptetett, a kormány-, és polgári biztos funkciók általi kivételes intézkedésekről is szó lesz. Az előadó ígérete szerint számos példát hoz majd a külső - és belső hadműveleti területeken érvénybe léptetett pozitív és negatív rendeletekre.

„Külön elemezzük a hadtestparancsnokságok, állomásparancsnokságok és vonalparancsnokságok feladatait és a katonai bíróságok munkáját. A működési mechanizmus meghatározása mellett természetesen szót ejtünk a békebeli katonai kerületek, hadkiegészítő kerületek felépítéséről, nehézségeiről, konfliktusairól. Elemezzük a sorozások, kiképzések mikéntjét, a karhatalmi szolgálat sajátosságait. Beszélünk a császár és a kormányzó szerepéről és az őket körülvevő katonai intézményrendszerekről és azok felépítéséről” – adott ízelítő honlapunknak Suslik Ádám.

Az önálló magyar haderő katonai igazgatása (1867–1944) című előadás november 2-án, 18 órakor kezdődik az Oktatási Központ II. előadójában.