Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ma meghallgatják Karadzsicsot

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 31. 8:44

Ma hallgatják meg először Hágában a háborús bűnökkel is vádolt Radovan Karadzsicsot. A boszniai szerbek volt elnökének az ENSZ törvényszékének holland vizsgálóbírója, Alphons Orie csak egy kérdést tesz fel: bűnösnek érzi-e magát az ellene felhozott 11 vádpontban, vagy nem.

A kihallgatás délután 4 órakor kezdődik.
A vádlott nem köteles azonnal válaszolni a bíró kérdésére, a válaszadásra maximum 30 napos gondolkodási időt vehet igénybe.

Eközben visszakapják útlevelüket a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető családtagjai – közölte szerdán Miroslav Lajcak bosznia-hercegovinai főmegbízott hivatala.
Januárban kobozták el az akkor még szökésben lévő boszniai szerb exelnök feleségének, lányának, fiának és vőjének az úti okmányait, mert azzal gyanúsították őket, hogy segítik Radovan Karadzicot a bujkálásban. A boszniai szerbek bírálták Lajcakot az útlevelek bevonása miatt, azt mondták, a szlovák diplomata “nem civilizált".

A nemzetközi közösség főmegbízottjának hivatala közölte, az útlevelek visszaadása “nem érinti a szóban forgó négy személy ellen folyamatban lévő, illetve a jövőben induló eljárásokat".