Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magáncéget vont be a CIA az al-Kaida elleni harcba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. augusztus 21. 6:17

A Blackwater biztonsági magáncég embereit is bevonta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az al-Kaida terroristahálózat vezetői ellen folytatott hajtóvadászatba – adta hírül a The New York Times. A biztonsági cég emberei a tervezéshez, a kiképzéshez és a program felügyeletéhez nyújtottak segítséget.

A CIA 2004-ben szerződést kötött az időközben Xe Servicesre átnevezett cég vezető alkalmazottaival, bevonva őket abba a titkos programba, amelynek célja az al-Kaida vezetőinek felkutatása és likvidálása volt – írta internetes oldalán névtelenül nyilatkozó korábbi és jelenlegi kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva a tekintélyes világlap.

A biztonsági cég emberei a tervezéshez, a kiképzéshez és a program felügyeletéhez nyújtottak segítséget. Az nem derült ki, hogy terroristák likvidálásában is részt vettek-e, de az idézett források szerint az elszámoltathatóság szempontjából így is súlyos aggodalomra ad okot, hogy kívülállókat vontak be egy olyan programba, amelyben életről és halálról döntöttek.

A program egyébként a gyakorlatban sosem működött. Kétszer is leállították: először George Tenet akkori CIA-igazgató utasítására, majd pedig – miután Porter Goss vezetése alatt újraindították – Leon Panetta jelenlegi CIA-főnök hivatali idejében. Panetta június végén tájékoztatta a képviselőház és a szenátus hírszerzési bizottságait arról, hogy éveken át titokban tartották a program egyes részleteit. Júliusban kongresszusi vizsgálat indult annak kivizsgálására, hogy a CIA törvényt sértett-e azzal, hogy nem tájékoztatta a törvényhozást a titkos program elindításáról.

A Blackwater szerződéses alvállalkozóként számos “kiszervezett" feladatot látott el Irakban és Afganisztánban George W. Bush elnöksége idején, többek között amerikai diplomaták személyi védelmét, de gyanúsítottak kihallgatását is.

Az észak-karolinai biztonsági cég öt alkalmazottja ellen büntetőeljárás folyik az Egyesült Államokban egy 2007. szeptemberi bagdadi lövöldözés miatt, amelyben életét vesztette 17 iraki, köztük több gyerek.