Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Tudomány Ünnepe 2020

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. szeptember 30. 15:15

A magyar tudomány eredményeinek hazai bemutatásában kitüntetett esemény a Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 17 éve minden év novemberében megrendezett országos programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban. A 2020. évi Magyar Tudomány Ünnepének mottója: „Jövőformáló tudomány”.

Az idei rendezvénysorozat kiemelt értékként hirdeti a tudomány rendszerközpontú szemléletét, amely lehetővé teszi, amennyiben a tudomány időnként szükségszerűen meghaladja a korábbi eredményeit, alkalmazkodni lehet hozzá társadalmi szinten is. Ez a rendszerközpontú szemlélet jelenti többek között a tudomány stabilitását a társadalom számára, és ezáltal teremt időtálló értéket a tudományos eredményeket felhasználók számára. A tudományünnep másik kitüntetett célja, hogy hangsúlyozza a perspektívaváltás létjogosultságát az új tudományos módszerek és a paradigmaváltással együtt járó szemléletváltozás kialakításában. Napjainkban nem elegendő a közeljövő eredményeit előrevetíteni, mert a fenntarthatóság nagyobb távlatokban mérhető. Ez a felelős tevékenység folyamatos együttműködést feltételez és kíván az egyetemek, a tudományos szervezetek, a kutató- és fejlesztő hálózati intézmények, az ipari kutatóhelyek és a kormányzati szervek képviselői között, összhangban az MTA küldetésével. A tudományünnep további célja, hogy azt az értékrendet hirdesse, miszerint az anyanyelvre épülő, versenyképes tudás megteremtése a nemzeti összetartozás alapja, a fejlődés szempontjából tekintve nemzeti érdek, melynek elősegítése kitüntetett célkitűzése az Akadémiának. A mottó a kutatói pálya legfőbb motivációját is hangsúlyozza, a kutatói tevékenységnek azokat az eredményeit hozza a fiatalok látóterébe, amelyekkel kivételes esetben megváltoztathatják az emberek életét.

magyar tudomany unnepe - logo

A kiemelt programok, rendezvények vezető témái:

  • Az aktuális víztudományi kérdésekre vonatkozó megoldási alternatívák a döntéshozókkal együttműködésben;
  • Az 5G-sugárzás komplex egészségügyi, társadalmi, technológiai, fizikai hatása;
  • Kutatónők a járvány frontvonalában;
  • Alapkutatás-fejlesztés-innováció kapcsolata a vakcinatervezésben;
  • Az emberiség történetét meghatározó nagy járványok;
  • Hálózatmodellek a koronavírus-járvány kivezetésének szolgálatában;
  • A környezet és a gazdaság szimbiózisának lehetőségei és kihívásai a járványhelyzet után;
  • A digitalizált oktatás jelene és jövője;
  • Az anyanyelvi megértés elmélyítésének lehetőségei;
  • A napkitörések vizsgálata és lehetséges hatásuk a földi infrastruktúrára a jövőben.

Bővebb információ az MTÜ programsorozatról az alábbi honlapon található: www.mta.hu/tudomanyunnep.

A Honvédelmi Minisztérium idén is részt vesz a rendezvénysorozatban.

A 2020. november 4-30. közötti időszakban az alábbi rendezvényekkel kíván megemlékezni a Magyar Tudomány Ünnepéről:

  • Drónok napjainkban
  • A katonai logisztika időszerű kérdései
  • Robothadviselés 2020
  • Jó Állam - Hatékony Haderő: Antropológia és hadtudomány 4.0
  • Az innováció és a tudomány kapcsolata