Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Makett-verseny Hajdúszoboszlón

Szöveg: Illyés Edit |  2008. augusztus 25. 10:11

Az elmúlt hétvégén, vagyis augusztus 23-24-én a Debreceni Makett Klub második alkalommal rendezte meg a hajdúszoboszlói művelődési házban a Hajdúsági Makettező Versenyt. A kiállítás és verseny idén már nemzetközi jelleget öltött, mert szlovák és lengyel makettezők is elhozták versenymunkáikat.

A kiállított makettek többsége ezúttal is haditechnikai jellegű volt, de nem hiányzott a palettáról a polgári jármű, az épület, a figura és a sci-fi kategória sem. A főleg az ország keleti részéből, valamint külföldről érkező versenyzők több száz élethűen összeépített és lefestett makettel kápráztatták el a hajdúsági fürdőváros nyári turista-szezon végén még mindig nagy számú látogatóját.

A makettekhez “légköréhez" jól kapcsolódott a Szent László Honvéd Hagyományőrző Egyesület második világháborús relikviáiból összeállított kiállítása. A Magyar Honvédség és a makettezők korábbi együttműködésének folytatásaként a rendezvény első napján a helyszínen helyet kapott a debreceni toborzóiroda standja is, ahol az érdeklődők nem csak a MiG-29-es szimulátort próbálhatták ki, de teljes körű tájékoztatást kaphattak a szerződéses és hivatásos katonai szolgálat részleteiről is.

A toborzók „támogatására" a MH 5. Bocskai István Lövészdandár lövészzászlóaljának, valamint az 5/24. Bornemissza Gergely felderítő-zászlóaljának katonái szintén a helyszínre érkeztek. A dandár katonái haditechnikai bemutatóval emelték a rendezvény színvonalát. A művelődési ház parkolójában és a bejáratnál kialakított kiállítási területen a látogatók közelről is megtekinthették a Magyar Honvédségben rendszeresített legújabb terepjáró személy- és tehergépkocsikat, valamint a lövész és felderítő katonák felszerelését és fegyverzetét. A katonák bemutatóját a szokottnál is nagyobb érdeklődés kísérte. Kortól és nemtől függetlenül nagyon sokan másztak fel a járművek vezetőfülkéibe, vagy próbálták ki, hogy milyen érzés is a nyári hőségben egy mesterlövész álcaruháját viselni.

1595879451
1595879451
1595879451