Maksa Zoltán: „Inkább lettem volna katona!”
Szöveg: Kánya Andrea | 2009. január 1. 9:08Kórházi Nővérke, Katonai Eskü, Fürdősapka kötelező… Csak néhány szám a sok közül, amely Maksa Zoltán nevéhez fűzhető. A humoristával tabutémákról, fociedzőről és katonai esküről, valamint arról is beszélgettünk, miért szeretett volna katona lenni, és végül miért nem lett az.
Három évet dolgoztam egy gyógyszergyárban, de mivel többre vágytam, döntenem kellett: vagy maradok a szakmámban és elvégzem az egyetemet – meg is próbáltam, főleg szülői unszolásra -, vagy mindent egy lapra feltéve elindulok a meglehetősen bizonytalan humorista pályán. Ráadásul lett volna később egy amerikai ösztöndíj lehetőségem is, de ez 1983 körül, olyan földhöz ragadt családban, mint amilyen nekem volt… Szóval senki nem javasolta, hogy kimenjek. Itthon egészen más viszonyok uralkodtak. A humorfesztiválos különdíj után már egyértelmű volt, hogy nem megyek ki, Nagy Bandó András bíztatására pedig 1983-ban végleg otthagytam a vegyészetet, és egy fél éves átmeneti időszak után átálltam teljesen a humorra.
Hogy lehetett átállni teljesen ilyen pálfordulással?
Kellett egy management, aki garantálta, hogy meg tudok élni abból az előadásszámból, amit havonta be tudok vállalni. Ez volt Nagy Bandó András, aki akkor már országos ismertségre tett szert: különböző klubokban bemutatott, felléptetett. Két éven keresztül vitt magával. Akkor még teljesen ismeretlen voltam (nincsenek művész szüleim sem), így keményen végig kellett taposni az ösvényt. Aztán 1984-ben volt egy súlyos agyhártyagyulladásom, ami meghatározta a későbbi életemet is. Ekkor szétváltunk, s a korábbi közös munka révén szerzett földalatti ismertségre alapozva tudtam önállóan elindulni a pályámon. Olyan nevetséges gázsit írtam be az első műsorajánló füzetembe direkt üzletpolitikai megfontoltságból, amire azt mondták, hogy ennyiért akármilyen is, egyszer felléphet… De szerencsére nem csalódtak…
A nyolcvanas években nem kellett vigyázni arra, hogy az ember miből csinál viccet? Volt bármiféle nyomás?
Hogyan születtek a műsorszámok?
Mindig egy-egy témára gerjedtem rá, és az volt a fő vesszőparipám, hogy arról írjak, amire mondjuk Kovács Lajosnak, vagyis az átlag magyar embernek asszociációi támadnak. Magyarán ha ő felszáll a buszra, mivel találkozhat, amíg hazaér. Az első sikerszámom például egy fociedzőről szólt, aztán jött a gépkocsioktató, de írtam piacról, aztán születtek viccek hentesről, SZTK-ról, jogosítvány megszerzéséről, szóval hétköznapi dolgokról. Azért is nyertem ezzel, mert időtlen témákkal foglalkoztam. Egy focimeccs nem kötődik aktualitáshoz, annyiszor hallgatják meg az erről készült paródiát, ahányszor akarják.
Voltak katonai témájú számai is, mint például a Katonai eskü.
Igen, nagyon sokáig mondtam nagy sikerrel, zárószámként ráadásul. Úgy született, hogy Kiskunfélegyházán katonáknál léptem fel, pont aznap, mikor ők pont esküt tettek. Megvártam, végighallgattam, és azt gondoltam, ez annyira elavult már, hogy át kéne írni. Nos, én átírtam. Az eredeti verzió másfél oldal hosszú volt, az egy hat perces szám, aztán kicsit összehúztam.
Tehát akkor nem saját katonaélményeiből építkezett?
Nem voltam katona, bár inkább lettem volna. Mint mondtam, pont akkor volt agyhártyagyulladásom. Emlékszem, májusban megkaptam a behívót, augusztusban kellett volna bevonulnom, és júniusban lettem beteg. Elég komoly katonaorvosok is vizsgáltak akkor, hiszen gyanús volt nekik az időbeni egybeesés. Ezután fél évvel ráadásul pánikbeteg lettem, és akkor az orvosok nem igazán tudták még, mi is az. Szóval, inkább lettem volna katona, érdeklődtem is a katonaság felől, sok fellépésem volt egyes laktanyákban. Ma már ez a kapcsolat nagyon hiányzik a honvédséggel. Pár hónapja a Veszprémi Kiképzőtáborban voltam, az az előadás nagyon jól sikerült, de azelőtt hosszú évekig nem jártam katonai létesítményben. Ilyenkor igyekszem a helynek megfelelő paródiákat vinni, mint a Tábornok-paródiát vagy a Katonai esküt.
Melyik az összes szám közül a saját kedvence?
Voltak nagy sikerszámaim, amikkel én is azonosultam, például a Kínai árus portréja, vagy a Síoktató, a Kórházi Nővérke, ami 1993 szilveszterén került felvételre. Ez volt az egyetlen alkalom, mikor közvetlenül Hofi előtt léptem fel. Sajnos személyesen nem ismertük egymást, de Éles István találkozott vele, és azt mesélte, Hofi figyeli a fiatalokat és mindenkiről tud, de nála „haverfelvétel nincs", mi pedig nem mertünk kezdeményezni.
Ön is foglalkozik a fiatal tehetségekkel, jelenleg például egy humorverseny zsűrijének tagja.
De a család elfogult lehet, nem?
Nekem nagy szerencsém volt; az én családom nem röhögött, ha nem voltam igazán vicces. Mindenképpen meg kell őket kérni a pártatlanreagálásra, különben tévútra viszik az ifjú titánt. A második lépés az, hogy emberileg kell felnőni a dologhoz, ha viszont bejön a siker, tudni kell elviselni. Láttuk, hogyan roppannak össze mondjuk a valóságshow-k „sztárjai", az úgynevezett celebek, akik hirtelen ismertségre tettek szert. A szakmai alázatot bizony tanulni kell. Egy-egy előadás sikere után csak addig lehetek beképzelt, amíg kisétálok a színpadról, s be nem ülök az autómba. Ahogy beültem, ugyanolyan szürke valaki vagyok, mint bárki más, és igenis alázattal és fegyelemmel kell lennem mások iránt.
A honlapján van egy rovat „találmányaim" címmel. Ez micsoda pontosan?
Ez is az abszurdhoz való vonzódásomat jelzi. Sokszor hosszú utat teszek meg autóval, ilyenkor mondjuk akár 800 km-t is levezetek. Révetegen nézem a terelővonalat, gondolkozom, és jönnek a hülye ötletek. Ha meglátok egy tárgyat, az jut eszembe, hogyan lehetne másképp használni, sokat asszociálok valamire, akkor is, ha mondjuk látok egy szituációt.
Mivel készül a jövő évre?
Volt két nagyon szép évem a Mikroszkóp Színpadon, és két nagyon szép évem a Komédium Színházban. A jövőre tekintve egy könyvtár turnéra szeretnék indulni februártól, melynek során a vidéki városok könyvtáraiban lépek fel „Öninterjú" című estemmel. Ennek témája ugyanis szervesen kapcsolódik nemrég megjelent, „Majd értesítjük" című könyvemhez, hiszen mindkettő önző módon rólam szól. A könyv viszont jóval abszurdabb, mint az előadás, stílusát leginkább Rejtő Jenőéhez tudnám hasonlítani. De hogy végig lehet mindkettőt röhögni, azt garantálom!! Tavasz végén újabb erdélyi turné várható a Komédium Színházban játszott „Fürdősapka kötelező" című előadóestemmel, amire egész eddigi pályám során a legbüszkébb vagyok, mivel igyekeztem „Hofisra" írni, s a visszajelzések alapján sikerült is! De ami mostanában igazán boldoggá tesz: pár év kihagyás után tavaly frissen alakult paródia zenekaromban, a MÉDI-ÁSZ Trottyzenekarban visszaülhettem a dobok mögé, s remélhetőleg folytatjuk idén is a tavalyi sikerszériát, s nagyon sok helyen megröhögtetjük majd a közönséget ismert rock számokra írt nevetésre ingerlő show-nkkal!…