Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Malajzia a T-90-es után érdeklődik

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. április 18. 16:47

Malajzia vizsgálja annak lehetőségét, miként állíthatna hadrendbe néhány tíz darab T–90S verziójú harckocsit – írja a Ria Novosti. Erről a maláj DSA–2012 elnevezésű szakkiállításon nyilatkozott a Roszoboronexport képviseletében, Viktor Komardin.

Információk szerint már az első napon meglátogatta az orosz standot a maláj király, Yang di-Pertuan Agong és az ország védelmi minisztere, Ahmad Zahid Hamidi is. Arról azonban, hogy folynak-e tárgyalások az ügyben, illetve, hogy mikor kerülhet sor a szerződés aláírására, egyelőre nincs információ.

A maláj hadsereg jelenleg 48 darab lengyel fejlesztésű PT–91M Twardy típusú harckocsit tart hadrendben, melyeket még a 2003-ban meghirdetett tender keretében szereztek be. Nem sokkal a tender vége után, az oroszok felajánlották a T–90-es típust Malajziának, azonban tárgyalásokra már nem került sor. Komardin továbbá hozzátette, hogy a malájok „tökéletesen megértették", hogy a T–90S technikai jellemzői és lehetőségei lényegesen felülmúlják a Twardy-ét. 2012 márciusában vált ismertté, hogy az indiai Defexpo kiállításon, elsőként mutatta be Oroszország a T–90S harckocsi új változatát, a T–90MS típust, mellyel elsősorban az ázsiai és az afrikai piacot célozzák meg.

1595934356