Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már cáfolják a gratuláló levelet

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. augusztus 13. 8:57

Egy nappal a hivatalos bejelentés után, szerdán cáfolták az ENSZ-központban, hogy a világszervezet főtitkára üdvözölte volna Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt a vitatott újjáválasztása alkalmával.

Kedden Marie Okabe ENSZ-szóvivő még igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy küldtek-e gratuláló üzenetet, de szerdán, amikor a tudósítók a részletek felől érdeklődtek, azt mondta, hogy “nem pontos úgy utalni rá, mint üdvözlő levélre". Az ENSZ nem fogja közzétenni a levél tartalmát – tette hozzá.

A szóvivő szerint arról volt szó, hogy Ban Ki Mun főtitkár “a beiktatási ünnepség adta alkalmat megragadva reményét fejezte ki: az ENSZ és Irán szorosan együtt fog működni a regionális és globális ügyekben". Az iráni ENSZ-misszió nem kommentálta a hírt.

A főtitkár rutinszerűen gratulál a megválasztott vezetőknek, de illetékesek azt állítják, hogy ez nem jelenti a részéről a megerősítésüket vagy a választási eljárás elismerését. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már három alkalommal hozott büntető szankciókat Irán ellen az urándúsítási programja miatt.