Marathóni csata: a világtörténelem egyik legvéresebb ütközete

Az időszámításunk előtti 5-6. században a két legjelentősebb nép a perzsa és a görög volt. A két etnikum közti csatára sokan számítottak, ugyanis az egyre inkább terjeszkedő Perzsa Birodalom régóta szerette volna kifosztani a görög városállamokat. A háború kirobbanásához a Naxos szigetén meginduló görög (ión) felkelés vezetett Kr.e. 499 és 493 között. Athén - a várost Kr.e. 500-ban irányító Peiszisztratosszal az élén - jelentős befolyással rendelkezett a sziget felett, miután saját pártfogoltját, Ligdamiszt segítette hatalomra. A spártaiak erre a lépésre reagálva elérték Ligdamisz elűzését, egy „Spárta-barát” vezetés kezdődött. Válaszul a helyi demokraták Milétosz vezetőjének, Arisztagorasznak a segítségét kérték, aki felkereste Artafernészt, a sardeisi perzsa helytartót. Végül a perzsák úgy döntöttek, hogy - Arisztagorasz mellőzésével - megtámadják Naxost, azonban vereséget szenvedtek.

Arisztagorasz nem vette jó néven ezt a lépést: demokráciát vezetett be Milétoszban és a többi ión városállamot arra szólította fel, hogy csatlakozzanak hozzá egy Perzsia elleni felkelésben. Katonai támogatásért a görög poliszokhoz fordult, azonban csak Athén és Eretria városa ígért számára hajókat, összesen húszat. A felkelés alatt az iónok lerohanták Sardeist, azonban az epheszoszi vereséggel a felkelés kudarcot vallott. A perzsák győzelmüket követően békére törekedtek a térségben: új helytartót neveztek ki és mindenhol engedélyezték a demokratikus berendezkedést.

A békeidőszak azonban nem tartott sokáig, I. Dareiosz (Kr. e. 522-485) perzsa nagykirály, Kr. e. 492-ben hadjáratot indított az ión felkelést támogató Athén és Eretria ellen. A sereg főparancsnoka, Mardonios, egyidejűleg szárazföldi és tengeri támadást tervezett. A szárazföldi sereget a trák területeken törzsi támadások érték, a flottát pedig egy hatalmas vihar tizedelte meg. A veszteségek miatt Dareiosz a hadjárat befejezésére adott utasítást, az újabb támadás előtt azonban behódolást követelt a poliszoktól. Athéntól és Spártától egyértelmű elutasítást kapott, míg a többi városállam behódolt.

A második támadásra a perzsa flotta hatszáz hajóval indult el Euboia szigete és Attika partjai felé, érintve Naxos szigetét is. Egy görög tanácsadót is magukkal vittek, az athéni uralkodó, Peiszisztrátosz elűzött fiát, Hippiaszt, aki az Athén elleni hadjárathoz a Maratoni partraszállást javasolta. Az összesen 10 ezer fős athéni és ezer fős plataiai sereg azonban lezárta az Athén felé vezető utat.

Pár nap szembenállás után a perzsák lovaikat hátravonták, hogy megetessék és járassák őket. Az athéni sereg tíz hadvezére közül minden nap másik látta el a fővezéri teendőket, így nehezen jutottak egyetértésre abban a kérdésben, hogy milyen haditervet alkalmazzanak. Mikor a perzsákat jól ismerő Miltiadész került sorra, látta, hogy a többnapos várakozás miatt türelmetlen ellenfél kezdi behajózni seregüket és a lovasságuk sincs a csatatéren. A görög-perzsa háború történetírója, Hérodotosz azt írja, hogy – az általános konszenzus szerint Kr. e. 490. szeptember 12-én – Miltiadész ragaszkodott hozzá, hogy hajnalban támadást indítsanak. Ugyan a spártai seregek közeledése miatt érdemesebb lehetett volna kivárni, döntése sikeresnek bizonyult. A roham olyannyira váratlanul érte a perzsákat, hogy a marathóni csatát a lovasság bevetése nélkül vívták meg. A görög főerő nem középen, hanem a szárnyakon helyezkedett el. A közelharcban hátrálást színleltek, majd az előretörő perzsákat a szárnyak bekerítették. Az ókori világ döbbenetére a Perzsa Birodalom szenvedett vereséget.

Egy legenda szerint a görög győzelem hírét futva vitte egy állig felfegyverzett athéni katona a 42 kilométerre fekvő Athénba, ahol csak annyit mondott, hogy „Győztünk!”, ezt követően holtan esett össze. Hérodotosz csupán annyit ír, hogy a csata előtt Spártába küldtek egy Pheidippidész nevű futárt, aki a 255 kilométeres távolságot mindössze két nap alatt tette meg.

A megmaradt perzsa sereg hajóra szállt, hogy ezután Attikát délen megkerülve, Phaléronnál kíséreljék meg a partraszállást. Mivel a görög had erőltetett menetben megelőzte őket, a perzsák úgy döntöttek, hazatérnek. Athénnak marathóni diadala ellenére készülnie kellett a perzsák újabb támadására: Kr. e. 480. szeptemberében Xerxész perzsa nagykirály flottája és a görög poliszok egyesült hajóhada Szalamisz szigeténél csaptak össze, ahol a Themisztoklész vezette hellének döntő győzelmet arattak, és ezáltal megőrizték függetlenségüket. Végül Kr. e. 479-ben a mindent eldöntő plataiai ütközet görög győzelmet hozott.