Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Márciusban adják át a perui Mi-35P harcihelikoptereket

Szöveg: JETfly |  2011. február 24. 20:44

A perui légierő tábornoka, Carlos Eduardo Samamé Quinones a napokban azt nyilatkozta, hogy a 2010 júniusában, az orosz Roszoboronexporttal kötött szerződés értelmében, ez év márciusában átadásra kerül a két megrendelt Mi-35P típusú harcihelikopter. A szerződés szerint a két Mi-35P mellé hat darab Mi-171SP szállítóhelikopter is érkezik.

Tervek szerint az új forgószárnyasokat a drogkartellek elleni harcban, illetve határrendészeti feladatokra kívánják bevetni. Jelenleg a perui légierő 16 darab Mi-24D-t tart hadrendben, azonban a nagy részük már elavulttá vált, rossz időjárási körülmények között, valamint éjszaka is csak korlátozottan vethetőek be.

A dél-amerikai ország légiereje 2007 és 2011 között összesen 4 darab Mi-24-es modernizálását tűzte napirendre, azonban a modernizáció még nem fejeződött be. A fejlesztés során kitolják a gépek üzemidejét, valamint új avionikát is kapnak

A légierő nyilatkozata szerint, a kábítószer kereskedőkkel folytatott harcokban eddig két helikoptert veszítettek el. A forgószárnyasok típusát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de elképzelhető, hogy az új helikopterek ezek, vagy az elavulttá vált Mi-24D-k helyére lépnek majd.

1595914552