Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Második világháborús hősi halottakat exhumáltak Alsószentivánon

Szöveg: Stósz Flóra | Fotó: HM HIM |  2023. szeptember 17. 11:17

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság (HM HIM HHI) munkatársai Alsószentiván község (Fejér vármegye) köztemetőjében végeztek feltárást, amely során a második világháborúban hősi halált halt tíz magyar katonát sikerült exhumálniuk.

Alsószentiván_nyitó

A Fejér vármegyei Alsószentiván 1948-ban készített hadisír jelentése két, a temetőben található tömegsírról tájékoztat. A harcok után, a település határában elesett tíz magyar katonát és német bajtársukat a civil lakosság temette el egy közös sírba. 1996-ban a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség (Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge, VDK) feltárást végzett a helyszínen, mely során a tíz magyar és egy német katonát exhumálták. A település akkori vezetésének kérésére a magyar katonák földi maradványait visszahelyezték a megnyitott sírba, míg a német katonát elszállították a Budaörsi Német-Magyar Katonatemetőbe. Napjainkra a sírhelyet csupán két rozsdás vaskereszt jelezte és igen elhanyagolt állapotban volt, ezért indokolttá vált a feltárása.

002

A HM HIM HHI Belföldi Hadisírgondozó Osztályának munkatársai szeptember 12-én végezték el a feltárást Alsószentivánon. A munkálatokat az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda hadisírgondozással megbízott szaktisztje, az MH 6. Területvédelmi Ezred 17. Területvédelmi Zászlóalj hivatásos és tartalékos katonái, valamint a székesfehérvári Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium honvédelmi nevelésben részesülő kadétjai segítették. Azon a területen, ahol a rozsdás vaskeresztek voltak, egy hosszú kutatóárkot nyitottak meg. Az igen kemény talajban beásásnak nem volt nyoma, néhány helyen emberi maradványok kerültek elő.

A feltárás a vaskeresztek mögötti részen folytatódott, ahol körülbelül 120-130 centiméteres mélységben több zsák is előbukkant a földből, ezekben a korábbi német feltárás során megtalált magyar katonák maradványait lelték fel a szakemberek. A zsákokban található tárgyi melléklet (például köpeny- és zubbonygombok, 35M bakancs, vékony nadrágszíj, magyar kanálgép) megerősítette, hogy a sírhelyen talált katonák valóban magyarok. A szakemberek a rendelkezésükre álló vázlatrajz alapján a temető hátsó részében is végeztek kutatásokat, ezen a helyszínen azonban nem találtak semmit.

Az exhumált tíz magyar katona földi maradványait Budapestre, a HM HIM HHI erre a célra kijelölt objektumába szállították. Az exhumált magyar katonák újratemetésére Budapesten, a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák számára kijelölt parcellarészen kerül sor idén ősszel.