Mécs Károly a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész március 15-én Kossuth Nagydíjat kapott. A kultúra területén adható legmagasabb szintű állami kitüntetésre egy kicsit mi, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. munkatársai is büszkék vagyunk. Mindjárt kiderül, miért.
A címmel ellentétben Mécs Károly színművész sosem volt katona. Az iménti kijelentéssel ellentétben pedig mindig is az volt. Nincs más hátra, megmagyarázom.
„Úgy hozta az élet, hogy nem voltam sorkatona. Édesapám viszont a második világháború idején karpaszományos zászlósként szolgált, és én az ő történetein nőttem fel. Színészként megtaláltak a katonaszerepek, bár sosem álltam sorba értük” – mesélte egyszer a Zrínyi udvari dohányzójában. Ott szoktunk ülni a kispadon, ha szünetet tartottunk a hangstúdióban. – Azért is örültem, amikor megszólítottatok, még 2013-ban, hogy legyek a „Kereszthegy” című dokumentumfilm narrátora.
Szóval, Mécs Károly egy kicsit mindig is katona volt. Nemcsak lélekben. Minden feladatot úgy kezel, mint ahogy egy precíz hadműveletet szokás. A narrációkat napokkal vagy hetekkel a felvétel előtt meg kellett kapnia, és tudom, hogy többszörösét fordította a szöveg megismerésére, ha kellett korrekciójára, a hangsúlyok bejelölésére, mint amennyi időt a stúdióban a felmondással töltött.
Tegyük hozzá: egész lénye katonás határozottságot, fegyelmet sugároz. Amikor megdicsértük a nyolcadik X után is imponáló szálfaegyenes testtartását, nem is értette, miről beszélünk. Neki ez így természetes.
„Azt hiszem, nagyon fontos, hogy mi akrobatikát tanultunk, vívtunk és lovagoltunk a főiskolán, kiváló oktatók segédletével. Felkészítettek minket katonaszerepekre is. A színházban egykori katonatisztektől - például Kéri Kálmántól - tanultuk meg, hogyan jár, hogyan ül le egy tiszt, hogyan tartja a sapkáját, a csákóját, hogyan kezeli ülő helyzetben a kardját” - magyarázta, és meg is mutatta, hogyan kell derékból könnyeden meghajolni, katonásan összeütni a bokáját vagy éppen szabályosan tisztelegni.
Sok időt töltött az utóbbi évtized során a Katonai Filmstúdió termeiben. A „Kereszthegy” című dokumentumfilm után következett a limanovai hősöknek emléket állító „Halhatatlanok” című alkotás, szinte természetes volt, hogy ennek is ő lett a narrátora.
Egy interjúban így fogalmazott: „a hangunk a játékunk fontos eszköze, kiválóan alkalmas az érzelmeink kifejezésére. A rádiózás vagy a szinkronizálás során például csak erre hagyatkozhatunk, hiába gesztikulál valaki, a hangjával kell megoldania a feladatot…”. Talán azért is hívta őt rendszeresen a Katonai Filmstúdió, mert Mécs Károly valóban ura a saját hangjának.
Aztán eljött 2014 ősze, amikor is megállapodás született, hogy a Kossuth Rádió az első világháború centenáriumán minden nap közzé tesz egy-egy spotot valamely hőstettről; mindig napra pontosan száz évvel az esemény után. „Hősök naptára. Így harcolt a magyar katona száz évvel ezelőtt, a Nagy Háborúban” – vezette fel a spotot egy kellemes női hang, majd Mécs Károly következett egy-egy napi jelentéssel. Több mint ezerszer hallhattuk a jól ismert hangot, sőt, az ismétlésekkel kétezerszer is. Meg is jegyeztem a művész úrnak, hogy ennyi ideig, egyhuzamban nem folyt még a vízcsapból is Mécs Károly.
„Hívtak is sokan, hogy gratuláljanak; de mondtam, hogy ez nem az én érdemem, hanem azoké a katonáké, akik a hazáért harcoltak a távoli frontokon, na meg azoké, akik ezeket a tetteket feljegyezték, s akik száz év múltán összegyűjtötték” – hárított.
Amikor véget ért a centenárium, befejeződött a rádiós projekt, Mécs Károlyt is meghívtuk kis belső katonai sajtónapunkra. Szerény emléket is kapott tőlünk, egy első világháborús Mannlicher bajonettet, eredetit, sorszámosat. „Hát ez csodálatos – mondta meghatottan –, most már kettő is van, és mindkettő emlékeket ébreszt bennem. Az egyik az édesapámé, ez a másik egy száz éve élt hősé. Rátok fog emlékeztetni. Örülök, hogy ennek a közösségnek tagja lehettem. Itt barátokat szereztem, olyanokat, akiknek őrzöm az emlékét” - fogalmazott.
Hát, tisztelt művész úr, kedves Karcsi bátyánk, valahogy így vagyunk ám ezzel mi is! Százötven színházi darabban, hatvan mozi- és tévéfilmben szerepelni hatalmas életmű. Örülünk, hogy mindezek mellett ránk is jutott időd, és a hangod mellett miénk lehetett a humorod, a kitartásod és a barátságod. Szóval, nekünk is van egy Kossuth Nagydíjasunk. És erre nagyon büszkék vagyunk!
A maszk nélküli fotók még a koronavírus-járvány előtt készültek.
