Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Média a műveleti területen

Szöveg: Szerencse Renáta |  2008. szeptember 5. 9:52

Ünnepélyes keretek közt átadásra került az új Média Center Pol-e Khomriban, Baghlan tartomány székhelyén. A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja (MH PRT) az afgán Kulturális és Kommunikációs Minisztérium tartományi hivatalát támogatta az épület felépítésével, amely a helyi média újságíróinak, szerkesztőinek, rádió és TV riportereinek biztosít kulturált munkahelyet.

Az átadás-átvételi ünnepségen Sándor Tamás alezredes, az MH PRT negyedik váltásának parancsnoka mellett már az új váltás parancsnoka, Sándor Zsolt ezredes is részt vett, és közösen adták át a már befejezett projektet. Helyi részről a polgármester, a tartományi tanács (shura) vezetője, a Média Center igazgatója, és a rendőrfőnök helyettes volt jelen az eseményen.

1595879734
„Azért került sor ennek az épületnek a felépítésére, hogy ezzel is kifejezzük azt, hogy mennyire fontos munkát végez a média. A megfelelő tájékoztatás kiemelten fontos egyrészt az afgán lakosok számára, hogy pontosan tudják, hogy mikor, hol, mi és miért történik az országukban, ezáltal jobban megértsék a körülöttük zajló eseményeket. Másrészt a tájékoztatás ugyanolyan fontos az MH PRT számára is, hiszen minden erőfeszítésünk hiábavaló, ha nincs megfelelő média nyilvánosságunk, ha az emberek nem értesülnek a különböző nyomtatott és elektronikus médiákon keresztül a PRT munkájáról, a különböző műveletekről és fejlesztésekről, amelyet az afgán nép jövője érdekében teszünk. Azáltal, hogy jobb munkakörülményeket biztosítunk az itt dolgozó szakemberek számára, bizonyítjuk, hogy megbecsüljük a munkájukat, és ezzel a támogatással továbbra is ápoljuk a kialakult jó kapcsolatot a média képviselői és a PRT közt" – hangzottak el az MH PRT parancsnokának szavai az átadási beszédben.

A tájékoztatásra az embereknek szerte a világon szükségük van, hogy értesüljenek a környezetüket érintő változásokról, eseményekről, vagy kitekintést nyerjenek a nagyvilág eseményeire. A média munkája felelősségteljes, hiszen a híreknek nemcsak frissnek és időszerűnek kell lenniük, hanem minden esetben objektívnek, megbízhatónak és pontosnak is. Ez kiemelten érvényes a műveleti területekre, ahol a megfelelő információ kulcsfontosságú szerepet játszik. Fontos, hogy a lakosság időben és pontosan értesüljön a körülöttük zajló eseményekről, és megbízható forrásból kapjanak választ kérdéseikre. A békés fejlődés alapját, a biztonságot pedig nem lehet máshogy megteremteni, mint a lakosság közös összefogásával, amelyben fontos tényező a média tájékoztató és közvélemény formáló szerepe. Ezért is van szükség ennek a területnek a fejlesztése.