Megemlékezés Szarajevóban a háború kitörésének huszadik évfordulójáról

Ezenkívül kiállításokat, koncerteket, előadásokat szerveztek annak emlékére, hogy 1992. április hatodikán szerb nacionalisták rálőttek a politikai vezetőiktől békét követelő – szerbekből, horvátokból és muzulmán bosnyákokból álló – tömegre, kioltva öt ember életét. Ezt tekintik Szarajevó ostroma kezdetének, amely a második világháború utáni legvéresebb konfliktus, a boszniai háború kezdete is egyben: az 1992-től 1995-ig tartó vérontásban több mint 100 ezer ember halt meg, a 4,4 milliós országban másfél millió ember vált földönfutóvá.

Szarajevó szerb ostroma végül közel 44 hónapig – 11 825 napig – tartott, tovább, mint a második világháborúban Leningrádé (mai nevén Szentpéterváré). A 380 ezres boszniai főváros az ostrom idejére víz, áram és fűtés nélkül maradt; a szerb erők a környező hegyekről naponta átlagosan több mint háromszáz gránátot lőttek ki a településre, amelynek lakosainak orvlövészek elől is menedéket kellett keresniük.

A boszniai szerb haderő a háború kitörése után néhány hónap alatt ellenőrzése alá vonta az ország területének 70 százalékát. Megkezdődtek a kegyetlen etnikai tisztogatások, a nem szerb lakosoknak el kellett hagyniuk otthonukat, helyükre az ország többi részéből elűzött szerbek érkeztek.

1992 júniusában az eredetileg Horvátországba telepített ENSZ-erő, az UNPROFOR mandátumát Boszniára is kiterjesztették, de elsődleges feladata a nemzetközi repülőtér védelme és a segélyek biztosítása lett, a harcokba nem avatkozott be.

Időközben a horvátok és a bosnyákok között is nőtt a feszültség. A háború 1993-ra háromoldalúvá vált, s a boszniai horvát kisebbség is kikiáltotta saját államát. A felek a vérontást megakadályozni hivatott rövid életű fegyverszüneteket megszegték, a béketervek sorra elbuktak. 1994 márciusában a bosnyák és a boszniai horvát fél békét kötött, létrehozva a horvát-bosnyák föderációt, ismét két szemben álló oldalra szűkítve le a háborút.

A háború legvéresebb fejezete 1995 júliusában következett el: szerb csapatok körülzárták az ENSZ-védelem alatt álló Srebrenicát, s nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le. A városban 450 holland békefenntartó teljesített szolgálatot, de tétlenek maradtak, mert nem voltak megfelelően felszerelve, nem voltak nehézfegyvereik, ráadásul egyértelmű felhatalmazásuk sem volt.

Az egész világot megrázó srebrenicai népirtás végre cselekvésre ösztönözte a háborút addig határozatlanul figyelő Nyugatot. A NATO 1995 szeptemberben légicsapások sorozatával gyengítette meg a boszniai szerbek állásait, akik tárgyalóasztalhoz kényszerültek. A háborúzó felek 1995 novemberében az egyesült államokbeli Daytonban kötöttek békét. A fegyverek elhallgattak, de a daytoni megállapodás rendkívül bonyolult, etnikai választóvonalak mentén felépített államszervezetet hozott létre, amely fékezi a fejlődést; Bosznia a többi volt jugoszláv tagköztársaságtól messze lemaradt az európai uniós csatlakozáshoz vezető hosszú úton.