Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett az első Szellő a lengyel légierő állományába

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu / Flight Global |  2011. április 18. 8:51

A lengyel PZL Mielec cég átadta a nyolc megrendelt gép közül az első M28B/PT Bryza típusú katonai szállító repülőgépet a lengyel légierő számára. Annak ellenére, hogy a hivatalos átadásra már sor került, a M28B még néhány hétig a PZL Mielec gyárában marad, ahol a személyzet kiképzését is elvégzik.

1595917244
A lengyel védelmi minisztérium még 2009-ben írta alá a nyolc M-28B/PT megrendeléséről szóló szerződést, amelynek ellenértéke mintegy 145 millió dollár. A cég 2013-ig tesz eleget a szerződésben foglaltaknak, amely a nyolc repülőgép átadása mellett egy új szimulátort is tartalmaz, valamint biztosítja 36 fő kiképzését. Ez év végéig a lengyel légierőnek további két M28B repülőgépet kell még kapnia. A gépek a 36. Különleges Szállítóezred állományába kerülnek.

Az M28B maximális sebessége 350 km/h, és egy feltöltéssel 1400 km-es távolságba képes eljutni. A szállítógép három tonna hasznos teher, illetve 12 felfegyverzettt deszantos szállítására alkalmas. A repülőgép berendezéseit, a többfunkciós, színes kijelzőket, az időjárásradart, a navigációs berendezést, valamint a fedélzeti számítógépet az amerikai Rockwell Collins cég szállítja.