Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghalt négy grúz katona

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 2. 16:39

Életét vesztette négy grúz katona Afganisztánban egy aknarobbanás következtében – közölte pénteken a grúz védelmi minisztérium. Jelenleg a kaukázusi ország 925 katonája teljesít szolgálatot Kabulban és Helmand tartományban a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) hadműveleteinek keretében.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár most épp Grúziában tartózkodik, ahova csütörtökön érkezett az észak-atlanti szervezet tbiliszi irodájának ünnepélyes megnyitására, valamint hogy találkozzon a grúz politikai vezetőkkel. A főtitkár első alkalommal tesz hivatalos látogatást a kaukázusi országban. A grúz parlament elnökével, Davit Bakradzéval tartott találkozón Rasmussen kifejtette, hogy az észak-atlanti szervezet 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján hozott döntés értelmében a kaukázusi ország a vele szemben támasztott követelmények teljesítésekor a NATO teljes jogú tagja lesz.

Az észak-atlanti szervezet Tbilisziben létrehozott irodájának megnyitóján a főtitkár köszönetet mondott Grúziának az ISAF afganisztáni hadműveleteinek támogatásáért, valamint részvétét nyilvánította a négy grúz katona halála miatt. Bakradze elmondta, hogy a Grúzia NATO-csatlakozását hevesen ellenző Oroszországgal való kapcsolatok rendezése azon kulcskérdések között szerepel, amelyeket majd Rasmussennel együtt vitatnak meg. A NATO-főtitkár a nap folyamán találkozik Miheil Szaakasvili grúz elnökkel, Nikoloz Gilauri miniszterelnökkel, valamint Grigol Vasadze külügyminiszterrel is.