Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődik az amerikai csapatok kivonása Afganisztánból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 7. 7:32

Megkezdődik az amerikai erők kivonása Afganisztánból a nyáron. A lassú folyamat nyitányaként a Nemzeti Gárda nyolcszáz katonája tér vissza az Egyesült Államokba júliusban, nyolcszáz haditengerész pedig ősszel hagyja el Afganisztánt – közölték magas rangú amerikai tisztek július 6-án, szerdán.

Ez az első alkalom, hogy a Pentagon részleteket árul el a Barack Obama elnök által júniusban bejelentett csapatkivonás menetrendjéről. Obama a hadsereg ajánlásánál gyorsabb kivonást rendelt el: utasítására az év végéig tízezer, 2012 őszéig pedig 23 ezer katonát vezényelnek haza.

David Rodriguez altábornagy, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők parancsnokhelyettese kabuli videókonferenciáján elmondta, hogy a harci, a támogató és a logisztikai csapatokat fokozatosan vonják ki Afganisztánból. A Nemzeti Gárda elsőként érintett egységei Kabulban állomásoznak, küldetésük befejeződik júliusban, s helyükre már nem küldenek váltást. Az altábornagy arra számít, hogy az év végéig kivonandó további 8400 katonát illetően a parancsnokok megvárják az ősz végét, s utána döntik, hogy mely egységeket tudják nélkülözni.

Az amerikai csapatok kivonását annak dacára is megkezdik, hogy Afganisztánban továbbra is heves harcok folynak. A múlt héten tálibok megtámadták Kabulban az Intercontinental szállodát és 12 embert öltek meg. Merész akciójuk újra felvetette azt a kérdést, hogy az afgán erők mennyire felkészültek a biztonság szavatolására az amerikai csapatok távozása után.

Staffan de Mistura, az ENSZ afganisztáni ügyekben illetékes különmegbízottja a Biztonsági Tanács szerdai ülésén kifejtette, hogy megítélése szerint javult a helyzet az országban, dacára a közelmúlt merényleteinek. Úgy vélte, hogy Afganisztán most keresztúton áll, közeledik az a pillanat, amikor átveheti a felelősséget saját biztonságáért. „Az átmenet, miként egy vonat, halad. A rendelkezésemre álló minden mutató szerint sínen van" – fogalmazott a diplomata.