Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Medálparádé a Butmir táborban

Szöveg: Oláh Emil alezredes |  2011. július 7. 8:35

Ünnepélyes alkalomra, az úgynevezett „ medálparádéra” került sor július 5-én, kedden  Szarajevóban a Butmir táborban. A rendezvényen a külszolgálatukat júliusban befejező MH EUFOR kontingens nyolcadik váltásának katonái vehettek át kitüntetéseket.

A rendezvényen Gulyás Zoltán dandártábornok, az EUFOR parancsnokhelyettese/törzsfőnöke, magyar nemzeti rangidős köszöntötte a kontingens katonáit és a meghívott vendégeket.
Ünnepi beszédében kiemelte, hogy a magyar katonák régóta résztvevői a balkáni békefenntartó műveleteknek, majd megköszönte a támogatást és a munkát, amit a magyar kontingens végzett Bosznia-Hercegovinában.

Az ünnepi beszéd után Gulyás Zoltán dandártábornok, Kohári Lajos, a bosznia-hercegovinai nagykövetség megbízott ügyvivője, Kovács Gyula ezredes, Papp Tibor ezredes, Horváth Attila alezredes és Horváth Tamás alezredes tűzték fel a medált a magyar katonák zubbonyára. A medál egyik oldalát az Európai Unió zászlajának csillagai díszítik, míg a másik oldalon a „Pro Pace Unum" (együtt a békéért) felirat olvasható.

A kontingens az előző váltások hagyományaihoz híven, kiemelkedő szinten, az elöljárók elismerését több alkalommal kivívva végezte feladatait.

1595921425
1595921425