Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött az amerikai-orosz enyhülés?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. március 7. 9:57

Genfi tárgyalásai nyomán az orosz és az amerikai külügyminiszter is úgy látja, hogy új fegyverzetkorlátozási megállapodásokat lehet kötni az év végéig.

Szergej Lavrov és Hillary Clinton közös sajtótájékoztatón számolt be erről első találkozójuk után. Clinton kijelentette: az év végén lejáró hadászati fegyverzetkorlátozási szerződés (START) utódjának elfogadása “mindkét kormányzat legfőbb prioritása". Hozzátette: a mostani megbeszélés nem eredményezett semmilyen hivatalos megállapodást, de a felek megerősítették, hogy a két országnak közös érdeke az előrelépés a nukleáris leszerelés terén. Arra számít, hogy Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök a következő hetekben utasítja az amerikai, illetve az orosz tárgyalókat: dolgozzák ki az új szerződést, amely felváltja majd az 1991-ben hatályba lépett és 2009. december 31-én lejáró START-szerződést. Mint elmondta, szó esett a tárgyaláson Irán nukleáris programjáról és az ezzel kapcsolatos aggodalmakról, továbbá az instabil afganisztáni helyzetről is. Clinton termékenynek nevezte az eszmecserét.

Lavrov hangsúlyozta: “mindent megteszünk a (START-szerződést felváltó új) szerződés megkötéséért".
Egy orosz forrás szerint az orosz fél elégedett a két külügyminiszter péntek esti genfi találkozójának eredményeivel – jelentette az Interfax hírügynökség. “Derűlátóan értékeljük a tárgyalások eredményét" – idézte az orosz delegáció egyik tagját a hírügynökség.
A genfi találkozóval az amerikai-orosz kapcsolatok “újraindítására" tettek kísérletet a Bush-korszak után, amelyben meglehetősen feszült volt a viszony Washington és Moszkva között.

Egy orosz forrás szerint az orosz fél elégedett a két külügyminiszter találkozójának eredményeivel – jelentette az Interfax hírügynökség.
“Derűlátóan értékeljük a tárgyalások eredményét" – idézte az orosz delegáció egyik tagját a hírügynökség.
A genfi találkozóval az amerikai-orosz kapcsolatok egyfajta “újraindítására" tettek kísérletet a Bush-korszak után, amelyben meglehetősen feszültek voltak.
Ez az újrakezdés időbe fog telni, és több bizalomra, kiszámíthatóságra van szükség – mondta ugyanerről az amerikai külügyminiszter Genfben.

Újraindítás

Tréfás, de “kis gyári hibás" ajándékkal lepte meg orosz kollégáját Hillary Clinton találkozójuk nyitányaként: Clinton a számítógépes világból ismert “újraindítás" gomb egy jelképes példányát nyújtotta át Szergej Lavrovnak annak jelképeként, hogy Washington újra akarja indítani kapcsolatait Moszkvával, és indítványozta, hogy nyomják meg együtt a gombot.

“Át szeretnék nyújtani önnek egy ajándékot, amely azt jelképezi, amit (Barack) Obama elnök és (Joe) Biden alelnök mondott: újra akarjuk indítani kapcsolatainkat" – mondta Lavrovnak a genfi Intercontinental Hotelben egybegyűlt újságírók hada előtt.

Szalaggal átkötött kis dobozt adott át, amelyet a meglepettnek látszó Lavrov az újságírók előtt kibontott, és kiemelte belőle az ajándékot, egy műanyag foglalatban elhelyezett nyomógombot, amely köré angolul és oroszul oda volt írva, hogy “újraindítás". Azaz csak angolul, mert – mint Lavrov nevetve rámutatott – hibás fordítás miatt az amerikaiak egy hasonló, de más jelentésű szót írtak oda oroszul. Az odaírt orosz szó (peregruzka) jelentése ugyanis “túlterhelés, túlterheltség, átrakodás", nem pedig a szándékolt “újraindítás" (perezagruzka).

Ez azonban nem akadályozta azt, hogy a két külügyminiszter valóban megnyomja együtt a jelképes gombot.