Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkoszorúzták Kossuth szobrát Washingtonban

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. március 17. 13:43

Megkoszorúzták a washingtoni Capitoliumban Kossuth Lajos mellszobrát, amelyet húsz évvel ezelőtt helyeztek el az amerikai kongresszus épületében. Az 1848-as magyar forradalom 162. és a mellszobor leleplezésének 20. évfordulója alkalmából rendezett keddi eseményen részt vett Dennis Kucinich ohiói képviselő, az alsóház magyar baráti csoportjának elnöke, aki igazi látnoknak, a demokrácia úttörőjének nevezte Kossuth Lajost.

Kucinich úgy fogalmazott: Kossuth Lajos kiállt a politikai reformok mellett és nemzeti függetlenséget követelt hazájának, odaadása a magyar nép felé azt az elkötelezettséget tükrözi, amelyet az amerikai alapító atyák tanúsítottak az Egyesült Államok szabadsága iránt.

A nagykövetség által kezdeményezett esemény megrendezését Dennis Kucinichen kívül támogatta Steny Hoyer, a képviselőház demokrata többségi frakciójának vezetője,

1595898625
valamint Annette Lantos, a már elhunyt, magyar származású Tom Lantos képviselő özvegye, a Tom Lantos Alapítvány elnöke.

A Kossuth-szobor állítását húsz évvel ezelőtt a nagy befolyású Tom Lantos közbenjárásával sikerült elérni, a kezdeményezők között volt az Amerikai Magyar Szövetség is, amelynek társelnöke, Koszorús Ferenc is részt vett a keddi ünnepségen.

Kossuth mellszobrát 1990. március 15-én avatták fel, az eseményt – amelyen megjelent mások mellett Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök és Tőkés László református püspök – külön nyilatkozatban üdvözölte George H. W. Bush akkori amerikai elnök.

A bensőséges keddi ünnepségen Szombati Béla nagykövet felolvasta Barack Obama amerikai elnöknek a forradalom évfordulójára kiadott köszöntését.

A washingtoni Capitoliumban mindössze két külföldi államférfinek/személyiségnek áll szobra, az egyik Kossuth Lajosé, a másik a második világháború alatt zsidókat mentő Raoul Wallenbergé. Mindkét szobor a Capitolium rotundája mellett áll.