Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölte két őrét az al-Kaida terrorista

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 8. 5:33

Szökési kísérlet közben megölte két őrét vasárnap egy jemeni kórházban őrzött al-Kaida-tag – közölték kórházi forrásból. Az eset a főváros egyik kórházában történt, ahova orvosi ellátásra szállították be börtönéből az iszlám szélsőségest. A férfit öt rendőr kísérte. Sikerült kettőt lefegyvereznie és megölnie.

A három másik közbelépett, tűz ütött ki a helyszínen, az őrizetes kénytelen volt megadni magát – tették hozzá az említett források. Szemtanúk szerint a fogva tartottat visszaszállították a börtönbe.

Az iszlamista állampolgárságát nem hozták nyilvánosságra, de egy rendőrséghez közeli forrás szerint amerikai.

A jemeni hatóságok állításuk szerint az al-Kaida számos tagját, illetve feltételezett tagját vették őrizetbe azóta, hogy decemberben hadjáratot indítottak a terrorista hálózat helyi csoportjának tagjai ellen. A csoport saját bevallása szerint is több támadást követett az országban diplomácia testületek, olajlétesítmények és külföldi turisták ellen.