Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A KFOR felfüggeszti az együttműködést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 8. 5:35

A NATO vezette békefenntartó misszió, a KFOR felfüggeszti együttműködését a koszovói biztonsági erőkkel, mert azok felrúgtak egy megállapodást az UCK-nak, a vitatott reputációjú Koszovói Felszabadítási Hadseregnek szentelt szombati pristinai megemlékező felvonuláson.

A szombati pristinai felvonuláson az egykori UCK-ra emlékeztek, és a koszovói rendfenntartó erő, az FSK díszőrséget is állt. A KFOR-ral létrejött megállapodást felrúgva a díszőrség tagjai fegyvert viseltek. A KFOR – mint annak szóvivője, Hans Peter Buch vasárnap elmondta – felfüggeszti az együttműködést, így például nem segít az FSK tagjainak kiképzésében.

A szombati felvonuláson az UCK alapítójára, Adem Jasharira emlékeztek, akit családtagjaival együtt 1998. március 5-én megöltek a szerb rendőrök. A koszovói albánok hősként tekintenek személyére.

Koszovó két esztendővel ezelőtt kiáltotta ki függetlenségét, és eddig 65 állam ismerte el. Szerbia és többek között az Európai Unió néhány tagállama nem ismeri el, és Belgrád kezdeményezésére a hágai Nemzetközi Bíróság vizsgálja, hogy nem sértett-e nemzetközi jogot Koszovó függetlensége.