Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megrázó portrék a szabadságharc hőseiről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. március 13. 6:42

Plohn József fotográfus Kossuth Lajos egykori honvédjait megörökítő portréiból nyílik kiállítás csütörtökön a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban – közölte Bernátsky Ferenc, a tárlat rendezője.

Eredetileg 1902-ben, Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján fogalmazódott meg szerte az országban az ötlet, hogy az akkor még élő 48-asokat le kell fényképezni. Hódmezővásárhelyen sok egykori Kossuth-honvéd élt még az 1900-as évek elején; elevenek voltak a szabadságharc hagyományai – mondta a muzeológus.

Plohn József, a város elismert fényképésze két hét alatt – 1902 szeptemberében és októberében – 154 tiszt és közkatona arcképét örökítette meg üvegnegatívokon a jövő számára. A korabeli felhívásban arra kérte az akkor hetvenes éveikben járó egykori katonákat, hogy ha tudnak, egyenruhában vagy sötét polgári öltözetben jelenjenek meg a fényképezésen – tette hozzá a szakember.
A múzeum három termében kiállított félszáz, csaknem életnagyságúra nagyított felvételen az egykori honvédek büszkén viselik mellükön a kitüntetéseket. Többségükön a Buda visszavételéért kapott emlékérem fedezhető föl, de volt, aki Kossuthot ábrázoló érmet viselt, s egy katonán egy Ferenc Józsefet ábrázoló medál is feltűnik.

Bernátsky Ferenc elmondta, hogy Plohn József gondosan őrizte a 48-as felvételeket és a Vásárhelyről készített több ezer üvegnegatívját. Bár 1944-ben az akkor már súlyos beteg fotográfust deportálták, és az idős fényképész-mester a marhavagon embertelen körülményeit nem élte túl, élettársa gondoskodott róla, hogy Plohn József felbecsülhetetlen értékű fényképei megmaradhassanak. A hagyaték 1952-ben került a vásárhelyi múzeum gyűjteményébe.
A Plohn-honvédek egy része máig ismeretlen. A történeti kutatás az elmúlt időkben számos személyt azonosított, de sokakról még mindig alig lehet valamit tudni. A múzeum vezetése ezért is döntött úgy, hogy az azonosítatlan portrékat is közszemlére teszik; a szakemberek bíznak benne, hogy a szerte az országból érkező látogatók közül valaki esetleg ráismer valamelyik felmenőjére.