Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtalálták Eger hősének maradványait?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. június 19. 9:37

Dobó István feltételezett földi maradványait találták meg a szlovákiai Dobóruszkán egy ásatáson. A leleteket még egy antropológusnak is meg kell vizsgálnia.

Nem kizárt, hogy Dobó István földi maradványai kerültek elő a
szlovákiai Dobóruszkában – mondta Pap Ildikó antropológus, a Magyar
Természettudományi Múzeum embertani tárának igazgatója a 2006-ban
kezdődött régészeti feltárások eredményeiről tartott sajtótájékoztatón
szerdán Budapesten.
Pap Ildikó elmondta, hogy a “vélelmezett Dobó István-csontváz" töredékes, nagyon sok része hiányzik, de a meglévő csontok sincsenek jó állapotban, ami megnehezítette az embertani vizsgálatokat.

“A koponya és az alsó állkapocs egy része szerencsére megvan, tehát viszonylag nagy valószínűséggel megállapítható, hogy 65-75 év közötti, markáns jellegekkel rendelkező, viszonylag magas férfi maradványairól van szó" – mutatott rá az antropológus. Megjegyezte, “a viszonylag magas" jelző is becslések alapján született, ugyanis hiányoznak a hosszúcsontok, így a combcsont, amelyek alapján meg lehet állapítani a testmagasságot.
“Becslés alapján azt gondoljuk, hogy 178-180 centiméter magas lehetett" – tette hozzá a szakember.
A DNS-vizsgálatokkal kapcsolatban elmondta, hogy ehhez egyrészt ugyan megvoltak a feltételek, ám az eredményeket valamihez hasonlítani kell. Az egyenes ági leszármazottak sírja üres volt. Dobóruszka polgármestere ugyan felkutatott két távoli leszármazottat, ám a rokonság nem volt oly fokú, hogy a DNS összehasonlítását el lehetett volna végezni.
Mindezek alapján Pap Ildikó úgy vélte, nem kizárt, hogy Dobó István földi maradványai kerültek elő.

“Egy antropológus ennél többet nem mondhat, a személyazonosításhoz tudni kellene, hogy az illetőnek, jelen esetben Dobó Istvánnak milyen személyes megkülönböztető jegyei voltak és azokat fel lehessen lelni a csontvázon. Erre az időtávlat és az akkori hiányos leírások miatt nem kerülhetett sor. Mi, az antropológia részéről azt gondoljuk, hogy lehetséges, pontosabban, nem kizárt, hogy a csontváz Dobó Istváné" – hangsúlyozta Pap Ildikó.
Dobóruszkán találták meg
Jan Chovanec, a kutatást irányító Vlastivedne Múzeum archeológusa Dobóruszka (Ruska) község szentélyének 2006-ban kezdődött feltárását ismertette. Ennek során több személy földi maradványa került elő, négy-öt temetkezés különösen értékes volt, nagyon sok ékszert találtak a sírokban. Megállapították, hogy XVI. századi temetkezések, és a bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy a Dobó-család temetkezéséről van szó – mondta a szlovák régész.

1595877612
 

Fodor László, az Egri Dobó István Vármúzeum osztályvezetője szerint “több minden" bizonyítja, hogy valóban Dobó István sírjára bukkantak. Mindenekelőtt a sír elhelyezkedése, ugyanis a szentély a Dobó-család kegyúri temploma volt, s ezt a férfit a fontosabb, déli oldalon fekvő leckeoltár alatt helyezték végső nyugalomra. Érdekességként Fodor László megemlítette, hogy a férfi dolmányának bal zsebében egy kis köves aranygyűrű volt.
“Ez pedig nem lehetett más, mint az eljegyzési gyűrű, amelyet feltehetően Dobó István halálakor a felesége helyezett a sírba. Ez női gyűrű, a zsebében volt" – mondta Fodor László.

Mint az egri Vármúzeum osztályvezetője elmondta az MTI-nek, majd minden női sírban találtak gyűrűt, karperecet, valamint násfákat, azaz igazgyönggyel és fehér zománcberakással, aranyfüsttel bevont ékszereket, amelyeket “nem akármilyen mesteremberek készítettek".

Lakatos László, Dobóruszka polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a község lakosai régóta szerették volna fellelni Dobó István sírját. 2006-ban saját forrásból kezdték a feltárásokat, ám amikor a pénz elfogyott, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány sietett a segítségükre. A polgármester bejelentette, hogy június 28-án lesz a szlovákiai községben Dobó István újratemetése.