Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtisztítják az egykori taszári repülőtér területét

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: archív felvétel |  2023. január 17. 15:22

A környezet védelme és a környezettudatosság elválaszthatatlan a mai modern haderő képétől, így a Honvédelmi Minisztérium irányításával – a haderő fejlesztésével párhuzamosan – környezetvédelmi programok gondoskodnak az egykori honvédségi területek kármentesítéséről. Ezekben a napokban a Somogy megyei Taszáron folyó munka került előtérbe.

Taszár

A katonai repülőtér területén két üzemanyagtelep szolgálta ki a közúti és vasúti üzemanyag beszállítását, lefejtését, szétosztását, ugyanitt föld alatti tartályokban tároltak benzint, gázolajat és kerozint. A tárolótartályok műszaki állapota az idők során leromlott és a bennük tárolt szénhidrogén szennyezte a talajt és a talajvizet. A környezeti szennyeződés megszüntetésének alapfeltétele a szennyező források felszámolása (tartályok felszámolása) volt, melyet a szennyezett talaj és talajvíz megtisztítása követett.

A projekt tervezéssel és előkészítő munkákkal még 2019-ben kezdődött, majd 2021 közepétől kezdetét vette a szennyezett terület kármentesítése. A tartálybontás után a szénhidrogénnel átitatott talajt kitermelték és a repülőtér kifutópályájára terítették, ahol a későbbiekben mikrobiológiai lebontással tisztítják meg. A nyitott munkagödrökből a szennyezett talajvíz tisztítása mobil víztisztító berendezéssel történik, megtisztítás után a Taszári-vízfolyásba vezetik. A feladat lezárásakor a megtisztított talajt visszatöltik, humuszt terítenek rá és füvesítik a területet.

A kármentesítési munkák lezárását követően talajvíz figyelőkutakat alakítanak ki, melyek célja a kármentesítés hatékonyságának nyomon követése – szabályos időközönként vízmintavétellel és laboratóriumi vizsgálattal. A szennyezett területeken a kedvezőtlen környezeti hatások megszüntetését és a kármentesítést a vonatkozó rendeletek előírásai és a Somogy Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, illetve a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági kötelezései alapján végzik a szakemberek.

A taszári repülőtér üzemanyagtelepei kármentesítési beavatkozási programja várhatóan 2023 végén zárul. A kármentesítési beavatkozást a TERRA-LOG Mélyépítő Kft. és a Dél-Alföldi Környezettechnika Kft. alkotta konzorcium végzi közbeszerzési eljárást követően kötött szerződés alapján.

A taszári kármentesítési munkák az Európai Unió és Magyarország kormánya támogatásával valósulhatnak meg, összesen 4,1 milliárd forint vissza nem térítendő forrásból. A Környezeti- és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló projekt a Honvédelmi Minisztérium gyakorlatában nem egyedülálló.  A tárca Taszár mellett jelenleg további 3 kármentesítési KEHOP programot is koordinál országszerte, valamint a 2007-2015 közötti időszakban 5 helyszínen zárt sikeres kármentesítési munkálatokat, hozzájárulva a felszíni és felszín alatti vizeink állapotának javításához.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye