Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megújuló energiaforrás uniós támogatással

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2023. október 31. 18:49

A Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatala 220 millió forint Európai Uniós támogatásból valósította meg a megújuló energiaforrás alapú villamosenergia-termelő rendszerek kiépítését.

Az Európai Unió Kohéziós Alapja (KA) támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósult meg – KEHOP-5.2.11-16-2017-00129 – „A Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata napenergia alapú villamosenergia termelés kiépítésére az ország területén 13 helyszínen” című projekt, vissza nem térítendő, bruttó 220 millió forint összegű támogatásból.

A projekt az egész ország területére kiterjed és 8 város (Budapest /5/, Szentendre /3/, Gödöllő, Várpalota, Hajdúhadház, Kup, Medina és Pusztavacs) 13 megvalósítási helyszínét érinti. A 13 helyszín esetében 563 kW összteljesítményű napelemes kiserőmű létesült, melyek hozzájárulnak a villamos energia felhasználás egy részének megújuló energiaforrással történő kiváltásához.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség céljai között szerepel, hogy a lehetőségeket kihasználva élen járjon a megújuló energiaforrások felhasználásában és a környezetbarát technológiák alkalmazásában, ezzel is követendő példát mutatva dolgozóinak, szakembereinek és az oda látogatóknak.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye