Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Méltó nyughelyre kerülnek

Huszonhét hősi halott katona maradványai kerültek elő Apagyon

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2023. szeptember 7. 8:17

Huszonhét, a II. világháborúban elhunyt magyar honvéd hősi parcelláját tárták fel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon. A hadisírgondozók bíznak abban, hogy a további vizsgálatok és a lakossági felhívás után végül minden hős katonát sikerül azonosítani.

apagy7

Az augusztus végi, háromnapos terepmunkát a helyi toborzóiroda hadisírgondozó részlege és a nyíregyházi székhelyű területvédelmi ezred tartalékosai segítették. Apagy és térsége az alföldi páncéloscsata jelentős színtere volt 1944 októberében, Nyíregyházát véres harcokban foglalták vissza a német-magyar csapatok a szovjetektől. A település köztemetőjében 2020-ban történt az első felmérés, elsősorban egy 1948-ban készült jegyzői jelentés alapján, amelyben név szerint szerepelnek a parcellákban nyugvó katonahősök.

A feltárás elsődleges célja a sírokban nyugvó személyek azonosítása, de a múzeum belföldi hadisírgondozó osztály számára kiemelten fontos az is, hogy a hősök méltó nyughelyre, a budapesti Fiumei úti Sírkert 52-es parcellájába kerüljenek. Baráth Szilárd főhadnagy, az osztály katonája hangsúlyozta: „külön öröm, hogy több iskolai közösségi szolgálatot teljesítő fiatal is csatlakozott a munkálatokhoz a toborzóirodán keresztül.” A temetőben két sorban, összesen huszonhat, a görögkatolikus templomkertben pedig további egy katona földi maradványait találták meg, így a feljegyzés hitelesnek bizonyult.

apagy5

A sírokból előkerült 7 darab 36M Vécsey kézigránát és gyalogsági lőszerek is, ezeket az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakemberei vizsgálták meg, és szállították el megsemmisítésre. A katonáknál jellemzően ceruzát és fésűt találtak, az egyik sírból egy 1907/31M Schwarzlose géppuska részei is előkerültek. A huszonhét exhumált honvéd közül hét személy ismeretlen. Eddig egyedül Kornyicska János honvédet sikerült a nála talált személyi azonossági jegy alapján már a helyszínen beazonosítani. A korábbi jegyzői jelentésben egy mindössze 19 éves katona, Molnár Pál neve is szerepel. A megjelölt sírban valóban egy fiatal férfi maradványait találták meg, így feltehetően ez az adat is hiteles.

Kertész József őrnagy, a nyíregyházi toborzóiroda vezetője hangsúlyozta: már minden vármegyei médiumot értesítettek, az antropológiai vizsgálatok és a személyek beazonosítását követően megkezdik a leszármazottak felkutatását. Bíznak abban, hogy az ősszel közzétett lakossági felhívás célt ér, és a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhatják, mi történt szeretteikkel.