Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merényletek Bagdadban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 6. 5:54

Két nagy erejű robbanás történt vasárnap délelőtt Bagdad központjában – jelentette az AFP francia hírügynökség. Kászim al-Muszavi vezérőrnagy, iraki katonai szóvivő közölte: legalább két katona életét vesztette, nyolc másik ember megsebesült a hadsereg egyik parancsnoki épületénél. Kórházi források viszont már nyolc halottról és 25 sebesültről beszélnek.

A legnagyobb bagdadi kórházba nyolc holttestet és huszonöt sebesültet szállítottak be, többségükben polgári személyeket.

A hatóságok beszámolója szerint egy öngyilkos merénylő röpítette a levegőbe robbanóanyaggal megrakott gépjárművét. A biztonsági erők ezt megelőzően tüzet nyitottak a támadó célpontjául kiszemelt épület felé száguldó autóra. A biztonsági erők tüzet nyitottak két gyalogosan érkező öngyilkos merénylőre is, közülük az egyik meghalt, a másik megsebesült.

A merénylet annál a toborzóirodának is használt központnál történt, ahol augusztus 17-én egy öngyilkos támadó 59 személy életét oltotta ki. Az eset az elmúlt hónapok egyik legvéresebb támadása volt Bagdadban.

A vasárnapi merényletre öt nappal azután került sor, hogy hivatalosan véget ért az Egyesült Államok harci küldetése Irakban. Az országban mintegy 50 ezer amerikai katona maradt, akik harci cselekményekben nem vehetnek részt.

Irakban július óta ismét fellángolt az erőszak. Hivatalos adatok szerint augusztusban összesen 426 iraki vesztette életét erőszakos cselekedetekben, közülük 295 polgári személy volt.