Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merkel: csak két állam hozhat megoldást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. május 7. 6:08

A német kancellár azt a meggyőződését hangoztatta szerdán, hogy kizárólag a kétállami megoldás vezet el a palesztinok és az izraeliek megbékéléséhez, és felszólította az izraeli kormányt, hogy mielőbb kezdjen tárgyalásokat a palesztinokkal. Angela Merkel nyilatkozatát az izraeli kormány külügyminiszterének csütörtöki, berlini látogatása elé időzítette.

Avigdor Liberman nyíltan ellenzi egy palesztin állam létrejöttét Izrael mellett.

Ami a közel-keleti békét illeti, továbbra is a kétállami megoldásra akarunk koncentrálni – szögezte le a kancellár Berlinben, a jordániai királlyal közösen tartott sajtótájékoztatón.

Merkel szerint a következő hónapok döntőek lesznek. Mint kijelentette, a palesztinok és izraeliek között elért haladás lényeges az iráni atomprogram leállításával kapcsolatos nyugati erőfeszítések sikere szempontjából is.

Liberman hétfőn, Olaszországban kezdte európai körútját, s Iránt destabilizáló tényezőnek minősítette az egész világ számára.