Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mesterséges intelligenciával, emberi irányítással épül a modern haderő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2024. szeptember 10. 13:26

A haza védelme érdekében szükség van a mesterséges intelligencia (AI) által biztosított speciális tudásra, de az embert, az emberi tényezőt ebből nem lehet kihagyni – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az AI Summit 2024 konferencián kedden Budapesten.

20240910_AI Summit_Miniszter_HSZ (2)

A miniszter a Magyar Zene Házában zajló eseményen „A magyar haderő és az AI kapcsolata” címet viselő előadásában egyebek között arról beszélt, hogy a világban dúló járványok, illetve háborúk és az illegális migráció következtében kialakult egy romló környezet, ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy technológiai forradalom is zajlik, amely veszélyeket, de lehetőségeket is hordoz magában.

A tárcavezető vélekedése szerint attól, hogy valami új, még nem feltétlenül nevezhető jónak, ám ezzel együtt azt is kiemelte, hogy az AI által is biztosított fejlesztéseket a védelmi iparban használni kell és ennek kapcsán a magyar vállalkozásokkal való összefogást szorgalmazott, mert – mint fogalmazott – ez számukra is számos lehetőséget biztosít.

20240910_AI Summit_Miniszter_HSZ (6)

A miniszter azt mondta, hogy az AI a fegyveres erők számára magától értetődő módon elsősorban a felderítés területén nyújt komoly segítséget, de jelentősége az adatfeldolgozás, illetve a földrajzi terepviszonyok felmérése tekintetében is tetten érhető.

Ezek az eszközök nagyrészt a döntéshozók munkáját, illetve a hadműveletek támogatását segítik és sok esetben döntően változtatják meg a hadi eseményeket – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az AI adott esetben egy bonyolult harci helyzetbe belépve a leghatékonyabb utat javasolja, illetve a logisztika területén is megjelennek ezek a digitális eszközök.

20240910_AI Summit_Miniszter_HSZ (5)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint azonban a legsúlyosabb morális kérdések is felvetődnek például akkor, amikor egy háborúban az ellenfél, az ellenség likvidálásához, elpusztításához, megsemmisítéséhez már nincs is szükség magára a katonára, vagyis az emberre, hiszen már a rendszer önmaga képes lehet erre. A tárcavezető ezen aggályok miatt szabályozás kidolgozását és bevezetését szorgalmazta.

A miniszter szerint ugyanakkor ez egy létező valóság és kétségtelen, hogy az ember nélkül üzemeltetett rendszerek a veszteség tekintetében számos előnnyel járnak, kevesebb emberre lehet szükség az élet védelme érdekében és a hibák lehetősége is csökken.

Ezzel kapcsolatban egyúttal felidézte a Gázai-övezetben tavaly októberben történteket, amikor bár az izraeli hadsereg számára valamennyi a védelemhez szükséges digitális eszköz rendelkezésre állt, de az emberek nem elegendő számú jelenléte miatt a rendszer áttörhető volt.

A fejlesztésekben a katonai követelményeknek minden esetben meg kell jelenniük és az AI hatására a magyar védelmi ipar is más szerepben jelenik meg – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki azt is hangsúlyozta, hogy az ezen területen tevékenykedők együttműködését, összefogását tartja kívánatosnak.

20240910_AI Summit_Miniszter_HSZ (3)