Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Mi a kovász vagyunk a kenyérben”

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Kormány Gábor |  2022. szeptember 10. 15:17

Huszonhatodik alkalommal rendezte meg a HM Katolikus Tábori Püspökség a Nemzeti Katonai Zarándoklat és Családi napot szeptember 10-én, szombaton, a Gödöllő-Máriabesnyőn található Nagyboldogasszony Bazilikánál.

7

A Nemzeti Katonai Zarándoklaton dr. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára mondott beszédet. Kifejtette: a hit megvallása nélkül nem lesz meg a Magyar Honvédség moralitása, ami elődeinket oly sokszor töltötte el bátorsággal a harcok során.

„Ezért a mai zarándoklat és mise kapcsán, püspök atyát arra kérem, imádkozzunk a papjainkért, imádkozzunk a latin hagyományainkért és emeljük magasra Krisztus zászlaját, hogy visszajöjjön az a moralitás, az a hit a Magyar Honvédség keretin belülre, hogy adott esetben az életünket tudjuk adni a hazáért, családjainkért és az Istenünkért” – hangsúlyozta Maróth Gáspár.

6

Az ünnepi szentmisét Berta Tibor dandártábonok, katolikus tábori püspök, katonai ordinárius mutatta be a Bazilika szabadtéri oltáránál.

„Mi a kovász vagyunk a kenyérben, nélkülünk nem lesz kenyér. Ott, ahol feladatot teljesítünk nap, mint nap például rajparancsnokként egy században, egy zászlóaljban, ott kell kovásznak lennünk, ott kell nagy erőt mutatni, mert a pici kovászban nagy erő lakozik, hiszen az keleszti meg a tésztát” – mondta a tábori püspök. Hozzátette: az Istennel való találkozásunkat erősíti ez a zarándoklat is. A szentmisét követően dr. Alácsi Ervin János alezredes, általános helynök ismertette a bazilika történetét.

A hagyományokhoz hűen az egész napos program reggel a 6:30-kor kezdődő tizenegy kilométeres gyalogmenettel indult, melyet ebben az évben Markovics Milán Mór őrnagy, pasztorális helynök vezetett. A családi nap a Nagyboldogasszony Bazilika melletti füves területen kézműves foglalkozásokkal, óriás csúszdás légvárral, élő biliárd focival várta a gyermekeket és felnőtteket egyaránt.

5

Markovics Milán Mór őrnagy érdeklődésünkre elmondta: a zarándoklat során a katonáknak nem csak lelki, hanem egyfajta fizikai kapcsolódásra is szükségük van.

„Akinek a lelke rendben van, annak a teste is rendben lesz – szól az eredeti latin mondás és fordítva is. A zarándoklat leképezése az életünknek: van egy keret, az életünk és a halálunk, de a kettő között ott a cél, ahova el akarunk jutni” – vont párhuzamot az őrnagy. Megtudtuk: a tizenegy kilométeres menet közben a közel hatvan főnyi zarándoknak lehetősége volt gyónásra és lelki beszélgetésre is. A Grassalkovich-kastélynál, Teleki Pál sírjánál és Ivánka Imre honvéd ezredes mauzóleumánál rövid imádkozásra is sor került.