Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindenki bizonyított!

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Füzes Judith és Kálmánfi Gábor |  2022. április 14. 8:59

Véget ért a 6. Országos Haditorna Verseny döntője, illetve a 2. Nemzetközi Kadétkupa április 13-án, szerdán. A legjobban teljesítőknek dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke és Baráth István vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka adta át a díjakat.

haditorna_zárónap_Kálmánfi (29)

Szerbia egyik csapata nyerte a 2. Nemzetközi Kadétkupát, megelőzve hazánk és Ausztria egy-egy kadétcsapatát. A 6. Országos Haditorna Döntőjében pedig Budapest csapata lett az aranyérmes, míg a dobogó második fokára Heves megye; a harmadikra pedig Jász-Nagykun-Szolnok megye ifjú versenyzői állhattak fel. A díjakat - többek között - Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke és Baráth István vezérőrnagy, a Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka adták át. Az elnök beszédében a honvédelem és a sport összefüggéseire hívta fel a figyelmet.

„Az ember mindig szívesen jön olyan fiatalok közé, akiket az a hit, az az akaraterő fűt, ami annak idején minket is, amikor fiatalok voltunk, és most is ez adja életünk igazi értelmét: hazánk biztonságát szolgálni” – mondta dr. Simicskó István. Hozzátette: „amíg tisztában vagyunk saját nemzetünk értékeivel, és tiszteljük azt a kultúrát, amelyben felnőttünk, azon keresztül tudjuk tisztelni más nemzet értékeit is. Ezért mi a tisztelet kultúráját is építjük ezen keresztül. Hitünk és meggyőződésünk alapján az a célunk, hogy minél több magyar fiatal képezze magát, sportoljon, és ha lehet, akkor a honvédelmi sportokon keresztül olyan kompetenciákra tegyen szert, hogy ha baj van, akkor civil polgártársainkat és a szülőföldünket is tudjuk védelmezni.”

haditorna_zárónap_Kálmánfi (17)

A két verseny négy-négy fős csapatai számos szellemi, fizikai és ügyességi feladatban mérték össze erejüket. Ilyen volt - többek között - a komplex akadálypálya, a lézerlövészet, a sebesült-ellátás, az ezer méteres, fegyveres váltófutás, vagy a kézigránát dobás. Az idei tornák egyik különlegességének az evezés bizonyult, ahol bizony komoly és összehangolt csapatmunkával lehetett csak sikert elérni.

„Erőt, bátorságot, ügyességet, tudást összemérni, embert próbáló feladat” – fogalmazott Baráth István vezérőrnagy. Az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka hangsúlyozta: „az országos haditorna győztese címet kiérdemelni nagyon nehéz, és helytállni is igen megterhelő. Ti mindannyian bebizonyítottátok, hogy érdemesek vagytok arra, hogy úgy köszönjetek, mint a magyar katonák: erőt, egészséget!”

A háromnapos versenyeken végig kemény, kiélezett, de sportszerű küzdelemnek lehettünk szemtanúi. Különösképp szembetűnő volt a példaértékű csapatszellem, a sokat emlegetett bajtársiasság, amellyel a csapattagok mindig kisegítették a nehezebb helyzetekből társaikat.