Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindenki érdeklődését felkeltették a katonák

Szöveg: Devecseri Gábor õrnagy |  2009. augusztus 12. 5:46

Június 20-án vette kezdetét és augusztus 8-án ért véget a IV. Velencei-tavi nyári játékok. A Magyar Honvédség harmadik alkalommal vett részt ezen a rendkívül színvonalas, műsoraiban és bemutatóiban tartalmas szórakozást nyújtó rendezvénysorozaton. Az idei év több szempontból is másképp alakult, mint az ezt megelőző években.

Egyfelől megszűnt a rendezvény „utazó cirkusz" jellege. Velencén, az északi standon települt, az a több száz négyzetméteres alapterületű sátorkomplexum, ami ez idáig hétről hétre, településről településre költözött.
Látogatókban, vendégekben még annak ellenére sem mutatkozott hiány, hogy az időjárás jó néhány alkalommal megviccelte a program résztvevőit és szervezőit. A másik nagy változás a Magyar Honvédség részvételében mutatkozott meg. A korábbi években katonai alakulatok mutatkoztak be a nagyközönség előtt.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy milyen tartalmas és színvonalas előadásokat és bemutatókat tartottak a katonák.

A szavak helyett a helyszínen készült pillanatképek mindent elárulnak az idelátogatók hangulatáról, amit egyéb tekintetben a www.vnyarijatekok.hu weboldalon is nyomon követhetnek az érdeklődők. Idén a MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Toborzó és Érdekvédelmi Központjának munkatársai mellett közelharctudásukkal a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói is bemutatkoztak. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. impozáns toborzóbusza a beépített repülőgép szimulátorral az idősebbek fantáziáját is megmozgatta. Közben a gyermekek, fiatal felnőttek érdeklődve hajoltak le toborzó sátor elé elhelyezett hatástalanított fegyverekért, hogy közelebbről szemügyre vehessék a régmúlt és a mai kor technikáit.

A rendezők, szervezők, résztvevők, látogatók és támogatók egyaránt reményüket fejezték ki, hogy egy év múlva hasonló körülmények között vehetnek részt a jövő évi rendezvényen.

1595890210
 

Címkékszimulátor