Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mint a nagyok

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Kismartoni Mátyás |  2021. július 31. 14:50

Július 26-a és 30-a között felderítő tematikájú honvédelmi tábort rendeztek Sárváron. A résztvevő fiatalok a lövész és a felderítő szakma alapjait ismerhették meg.

20210729_ISM6328

Az ötnapos tábor – amelyen 32 gyermek vett részt - sikeres lebonyolítása az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 19. Területvédelmi Zászlóalját dicséri. A tartalékos katonák munkáját két, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumból érkezett diák is segítette. A kifejezetten felderítő tematikájú táborban az egy hétre „bevonult” lányok és fiúk rengeteg, erre a szakterületre jellemző elméleti és gyakorlati ismerettel lettek gazdagabbak.

A szervezők szerint kiváló csapat alakult ki a közösen eltöltött öt nap végére: nagy beleéléssel és elszántsággal igyekeztek mindent megtanulni és az új tudásukat megmutatni. Erre kiváló alkalom volt a csütörtökön airsoft fegyverekkel végrehajtott mozzanat: az „ellenséges” járőrt egy lesállásból támadták meg az apró felderítők. Semlegesítésük után – ahogyan azt megtanulták – a leküzdött fegyvereseket alaposan átkutatták, minden olyan eszközt és iratot összeszedve, melyek tartalmának későbbi elemzésével értékes információkat lehet kinyerni.

20210729_ISM6256

Mint Lenkovics Nikolett törzsőrmester táborvezető, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 19. Területvédelmi Zászlóaljának kiképzője elmondta: igyekeztek a lehetőségekhez és persze a fiatalok életkorához, képességeihez mérten a felderítéssel kapcsolatos minél nagyobb mélységben bemutatni a táborlakóknak. Bizony nem csak abból áll a felderítés, hogy kifestik magukat, álcaruhát húznak és rejtőzve megközelítik az ellenséget. A tábor vezetője szerint könnyű dolguk volt, hiszen a fiatalok nagyon lelkesen, figyelmesen és a feladatokra koncentrálva vettek részt az egy hetes táborozáson – még a telefonjukat sem hiányolták, melyeket csak este kaptak meg, hogy a szülőkkel, családtagokkal beszélni tudjanak.

Persze idő kellett ahhoz, hogy a számtalan helyről érkező lányok és fiúk a feladatok közös végrehajtása során egy csapattá csiszolódjanak össze. Ehhez komoly segítséget jelentett a szerdán megrendezett csillagtúraként kialakított ügyességi vetélkedő, ahol egymásra voltak utalva: csak akkor sikerült a feladat, ha csapatban tudtak együtt dolgozni.