Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mladic Belgrádban is bujkált

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. augusztus 13. 9:10

A szerb fővárosban is bujkált egészen 2005 végéig Ratko Mladic háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb katonai parancsnok – ismerte el a szerb kormány egyik minisztere, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésért felelős belgrádi testület vezetője.

Mladic 2002. június 1-től 2005 végéig három katonai objektumban, illetve belgrádi lakásokban rejtőzött – mondta el Rasim Ljajic a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjúban, amely a magazin e heti számában jelent meg.
Állítása szerint erről a szerb vezetés csak utólag szerzett tudomást.

A katonai menedékhelyekről Ljajic elmondása szerint “sokan" tudtak, de hallgattak róla – ki súlyos fenyegetések hatására, ki meggyőződésből. Az, hogy Mladic Belgrádban tartózkodott, csak kevesek előtt volt ismert – fűzte hozzá.

Ljajic emlékeztetett:

2000-ig – Slobodan Milosevic néhai szerb elnök hatalmának megdöntéséig – senki sem kereste komolyan a boszniai szerb tábornokot. Azután, hogy Belgrád 2001 júniusában kiadta Milosevicet Hágának, a szerb vezetés úgy gondolta, lélegzetvételnyi időhöz jut, amit az új demokratikus kormány hatalmának konszolidálására használhat föl – magyarázta. Mint mondta, attól tartottak, Mladic letartóztatása esetén egymásnak eshet a szerb katonaság és a rendőrség.

Ratko Mladic áll az NT körözési listájának az élén, miután a múlt hónapban Szerbiában elfogták az addigi legkeresettebb hágai vádlottat, Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőt. A 66 éves volt katonai parancsnok, akit népirtással és emberiesség elleni bűntettekkel vádolnak, 12 éve szökésben van.