Mohács: nemzeti nagylétünk temetője

Mohácsig hosszú út vezetett, ami politikai villongásokkal és katonai kudarcokkal volt terhes. A politikai ügyek összefüggtek az 1513-as pápaválasztással. Bakócz Tamás, mivel jó eséllyel pályázott a pápai címre, a Vatikánba utazott. Az esztergomi érsek azonban Medici Jánossal (X. Leó) szemben alulmaradt. Ezzel Magyarország elveszítette annak az esélyét, hogy az egyház magyar feje mindent megtegyen hazája védelméért. A frissen megválasztott pápa meg akart szabadulni korábbi riválisától, s ezért egy keresztes hadjárat vezetésével bízta meg az akkor hetven éves egyházfit. A törökök ellen vívandó háború azonban a Dózsa György-féle parasztfelkelésbe fordult. A betegeskedő II. Gyula egyébként februárban halt meg, előtte azonban – mintegy utolsó tevékenységeként – szétrobbantotta a cambria-i ligát.

Aggasztó hírek, és totális csőd

A szövetséget 1508-ban éppen ő hozta tető alá a Pápai Állam, Spanyolország, Franciaország és a Német-Római Birodalom között. A liga fő célja a Velencei Köztársaság ellen viselt háború összehangolása volt. Emellett a szövetség természetesen részt vett a törökök ellen vívott harcokban is,

A magyar főurak ugyanis idejekorán, már 1525-ben egy Magyarországra menekülő szerb vajdától megtudták, hogy I. Szulejmán egyik fő célja Buda elfoglalása. Mivel egyéb aggasztó hírek is érkeztek, II. Lajos megparancsolta a főuraknak, hogy készüljenek a háborúra. Õk azonban nem tettek semmit. Indokuk az a pénztelenség volt, amire Tomori Pál (aki egy időben kincstárnok is volt az udvarnál) többször hiába figyelmeztette az uralkodót. Olyannyira elszegényedtek a főurak, hogy volt olyan időszak, amikor Tomori katonái például közel egy évig nem kaptak zsoldot. Ugyanakkor ebben az időben az ő, mintegy 2000 fős katonasága volt az egyetlen ütőképes erő az országban. A király egyébként megpróbált anyagi segítséget – is – szerezni a készülő háborúhoz, ám csak a pápa és VIII. Henrik ajánlotta fel támogatását.

Végzetes késlekedések

A siralmas állapotok láttán a teljes magyar hadvezetés, az összes végvári parancsnok megvált posztjáról. Ez azonban nem hatotta meg a főurakat, akik sokkal fontosabb dologgal voltak elfoglalva: a rákosi országgyűlés előkészítésével. Ez elsősorban politikai ügyeket (a főurak és a köznemesek viszonyát, vagy inkább perlekedését) tárgyalt, s csak nagy sokára május 1-én tűzte napirendjére a háborúra való felkészülést. Ekkor azonban már szinte hiába szavazták meg a hadiadó kivetését, a végvárak azonnali megerősítését, hadsereg felállítását; a törökök már két hete vonultak Magyarország ellen.

Bár meglehetősen vontatottan zajlott a felvonulás, júniusra a Porta hadereje Nándorfehérvárhoz ért. Nem sokkal később kéthetes ostromot követően bevette Pétervárad erődjét. A következő hetekben Újlak, Eszék, és Erdőd is elesett. Ennek ellenére a magyar vezetés csak meglehetősen későn – június végén – döntött arról, hogy a rendelkezésre álló haderőt Tolna térségében július 2-ra vonják össze.

Augusztus 16-án II. Lajos a haderő két vezetőjének Szapolyai János erdélyi vajdát és a már említett Tomori Pál kalocsai érseket nevezte ki. (Előbbi azonban mintegy 10 ezer főre tehető seregével nem érkezett meg időben a csatatérre.) Mivel a főurak többsége ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar és török hadak Mohácsnál ütközzenek meg, a sereg tovább vonult és augusztus 24-re érkezett meg a térségbe. A teljes magyar haderő körülbelül 25 ezer főből és 85 ágyúból állt. Azonban ezek sem voltak tisztán magyarok alkotta csapatok: számos alakulata szerbekből állt. Ez egészült ki néhány horvát zászlóaljjal. A gyalogos zsoldosok zöme német, bajor és cseh volt. A velük szemben felsorakozott török erőkről több becslés van. Ezek között akad olyan, ami a muszlim had nagyságát 60 ezer szpáhira és janicsárra tette. Ez azonban némiképp túlzó, hiszen a Porta teljes reguláris ereje volt abban az időben 60-70 ezer fő. Sokkal valószínűbb, hogy a törökök elit csapatait mintegy 30 ezer fő alkotta, amihez irreguláris erők csatlakoztak. A teljes létszám így egyébként megközelíthette a 60 ezer főt.

Jó taktika, kapzsi lovasság

Mohács kiválasztása egyébként nem volt rossz ötlet a főurak részéről.

Az sem segítette a keresztény hadakat, hogy a csata csak délután háromkor vette kezdetét. Ez pedig elegendő időt adott a Porta hadvezéreinek, hogy alaposan felmérjék az ellenséget. A török katonai vezetők jól használták ki, hogy az első roham először lelassult, majd végképp megállt: gyorsan átcsoportosították az erejüket. Gyalogságot, puskával felszerelt janicsárokat vezényeltek át a balszárnyon lévő ruméliai lovasok megsegítésére. Az ellentámadás során először a támadó lovasságot futamították meg, majd immár bevetve a mintegy 160 ágyúból álló tüzérségüket is, a középen található gyalogság ellen indítottak végzetes támadást. A lassan előrenyomuló magyar csapatok balszárnyát pedig csapdába ejtették, s szinte egytől-egyig lemészárolták.

Az ütközet alig másfél óráig tartott. Ez idő alatt gyakorlatilag a teljes haderőt megsemmisítették a törökök. A hadszíntéren holtan maradt négyezer lovas és mintegy tízezer gyalogos katona. Az áldozatok sorát gyarapította még közel 30 főúr és több egyházi vezető – köztük Tomori Pál esztergomi érsek – is. A csatatérről elmenekült II. Lajos is. Õ a megáradt Csele patakban lelte végzetét. Sokan úgy tartják, hogy azért fulladt bele, mert nehéz vértezete lehúzta, ám halálában az is szerepet játszott, hogy testőrsége fejvesztve menekülve cserbenhagyta a királyt. A krónikák azt sem zárták ki, hogy II. Lajos gyilkosság áldozata lett, s a trónra törő Szapolyai János tette, tetette el láb alól. Ezt az elméletet számos korabeli beszámoló is éltette: egy bécsi zsoldos például szeptember 13-án arról számolt be, hogy a királyt gyanúja szerint néhány magyar megölte, majd elrejtette, mert a török nem találta meg. A holttestre egyébként valóban csak hat héttel a csata után lelt Sárffy Ferenc győri várkapitány. A legendát az is éltette, hogy a megtalált holttesten nem voltak láthatóak az oszlás jelei.

Következmények

Mára a királygyilkosság azonban – minden beiktatott krimiszerű fordulat ellenére – tényleg csak historikus elbeszéléssé szelídült. Az azonban nem legenda, hogy a „nemzeti nagylétünk nagy temetőjeként" számon tartott mohácsi vereség után újból kiélesedtek a honi belviszályok. A védtelenül maradt Buda várába szeptember 12-én bevonultak a törökök. Pest lakosságát gyakorlatilag teljesen elpusztították. 1529-ben a Magyarországon immár zavartalanul keresztülhaladó török hadak Bécset is megostromolták, ám itt kudarcot vallottak. Szapolyai János először elismerte a török fennhatóságot, majd halála után a Porta – az immár végképp – megszállt területeken kialakította a Budai vilajetet. A belviszályok során meggyengült ország 1541-ben három részre szakadt.