Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„MOLO workshop” a famagusta-i táborban

Szöveg: Sándor Zoltán százados (Ciprus) |  2011. július 5. 8:31

Június 30. ismét egy mozgalmas és érdekes nap volt az UNFICYP misszió famagusta-i táborának életében. Ezen a napon ugyanis első alkalommal rendezték meg azt az értekezletet, ami a katonai megfigyelő és összekötő tisztek (MOLO) tapasztalatainak átadására, a jelenlegi helyzet megismerésére, valamint a mostani problémák és gondok lehetséges megoldására, megvitatására volt hivatott.

Az eseményre – amit Kovács Imre alezredes, a 4-es szektor parancsnok-helyettese nyitott meg – az UNFICYP misszió mindhárom szektorából érkeztek résztvevők. A rendezvényen a misszió több nemzete is képviselte magát, így ott voltak az argentinok, a britek, a chileiek, és házigazdaként a szlovákok, horvátok és a magyarok megfigyelő és összekötő tisztjei.

Az esemény színvonalát emelte valamint a fontosságát hangsúlyozta, hogy az UNFICYP főparancsnokság több magas beosztású főtisztje is részt vett az elméleti és gyakorlati előadásokon, mint hallgató, mint előadó egyaránt.

A rendezvényen mindenki egyetértett abban, hogy szakmailag hasznos volt a „MOLO workshop" megrendezése. Döntés született arról is hogy ezután havonta rendeznek hasonló összejöveteleket más szektorokban. Ez a fajta rotáció segíti a megfigyelő és összekötő tiszteket abban, hogy még jobban megismerjék egymás felelősségi területeit, napi gondjait és képet kapjanak egy másik nemzet kultúrájáról, értékeiről, vendégszeretetéről…

A MOLO tisztek legközelebb egy hónap múlva, a 2-es brit szektorban találkoznak újra egymással.

 
 

 Fotó: A szerző felvételei