Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkvai merénylet: litván lány a gyanúsítottak között

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 18. 7:52

A márciusi moszkvai metrórobbantásban való bűnrészességgel gyanúsítanak egy 20 éves litván lányt. Az Egleként említett lányt az orosz és a litván titkosszolgálatok közös akciójának eredményeképpen hetekkel ezelőtt vették őrizetbe a vilniusi repülőtéren, ahonnan az orosz fővárosba akart repülni a március 29-i moszkvai terrorcselekményt megelőző napon.

Csomagjában egy robbanószerkezetek használatáról szóló ismertetőt találtak, valamint moszkvai metrótérképeket. Ez azonban – a Lietuvos Rytas című litván lap szombati híre szerint – csak megerősítette az ellene felmerült gyanút.

A lap beszámolója szerint Egle még 2007-ben egy építőipari középiskola másodikos diákjaként állítólag egy Litvániában élő csecsen fiúval barátkozott, aki hazatérése után meghalt. A lány hamarosan eltűnt otthonról, s fél év múlva egy németországi kisvárosban tűnt fel, ahol egy csecsen család cselédjeként szolgált. Korábban Egle beszélt arról, hogy fel akarja venni az iszlám vallást.

Amikor a német rendőrség érdeklődni kezdett a helyzete iránt, a csecsen család egyik napról a másikra eltűnt, a lány pedig hazatért. Jelenleg őrizetben van. Ügyében folyik a nyomozás.