Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mullen: Egyiptom kapjon továbbra is katonai támogatást!

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 17. 16:50

„Vakmerőség” lenne felfüggeszteni az Egyiptomnak és az Egyesült Államok más szövetségeseinek nyújtott katonai segélyt vagy támogatást – jelentette ki szerdán a képviselőház fegyveres szolgálatokat ellenőrző bizottságának az amerikai egyesített vezérkar főnöke. Az Egyiptomnak nyújtott amerikai katonai támogatásnak „felbecsülhetetlen értékű” szerepe volt abban, hogy az arab ország hadserege ütőképes és professzionális erővé vált – hangsúlyozta a jövő évi katonai költségvetéssel kapcsolatos bizottsági meghallgatáson Mike Mullen tengernagy.

A vezérkari főnök óvott attól, hogy a kongresszus, a takarékosság szándékától vezérelve megnyirbálja az Egyiptomnak nyújtott évi mintegy 1,3 milliárd dolláros katonai segély összegét.

Mullen a bizottság előtt elmondta, hogy az Afganisztánban elszenvedett veszteségek idén várhatóan meg fogják haladni a 2010-est. A közép-ázsiai országban a múlt évben csaknem 500 amerikai katona esett el. A tálibok ellen 2001-ben elindított katonai fellépés kezdete óta 2300 külföldi katona vesztette életét az országban.

Barack Obama 2009 decemberében 30 ezer fős csapaterősítést vezényelt Afganisztánba. A tervek szerint az első amerikai egységeket júliusban kezdik kivonni, az ország feletti teljes ellenőrzést pedig 2014-ben engedik át az afgán hadseregnek.

2015-ben az Egyesült Államok megkezdheti a hadsereg és a tengerészgyalogság létszámának csökkentését.

Robert Gates védelmi miniszter a bizottságnak kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban 2012 végén vagy 2013 elején születhet döntés.

Mullen tengernagy rámutatott, hogy az afgán civil kormányzás kiépítésének és az ország újjáépítésének üteme „nem tart lépést" a harctereken elért eredményekkel.

Az óriási amerikai államadósság miatt a kongresszus fontolóra vette az Afganisztánnak nyújtott nem katonai jellegű támogatás csökkentését.

CímkékAfganisztán