Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Műszaki gépkezelők adtak számot a felkészültségükről

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. április 15. 7:19

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében megtartott, közel két hónapos műszaki gépkezelői tanfolyam a résztvevők vizsgáztatásával a napokban ért véget ért.

gépkezelői_vizsga (1)

A Magyar Honvédség szintű műszaki gépkezelői tanfolyam kiképzői a hódmezővásárhelyi Művelettámogató Műszaki Zászlóalj első századának állományából kerültek ki. A felkészítés több mint húsz résztvevője a mobil víztisztító állomás, a műszaki mentő felszerelések és a különböző földmunkagépek kezelését tanulhatta meg, majd a sikeres vizsgákat követően osztályos fokozatot kaptak.

A tanfolyam az elméleti foglalkozásokkal vette kezdetét, amely fázist írásbeli számonkérés zárt, majd a folytatásban megkezdődtek a gyakorlati képzések. A felkészítés zárásaként megszervezett összevont vizsgán egyik feladatként például BAT-2 típusú, gyorsjáratú lánctalpas buldózerrel kellett egy kijelölt útvonalat kialakítani.

gépkezelői_vizsga (3)

Kapuszta Bálint hadnagy, a tanfolyam levezetéséért felelős parancsnok elmondta: „a COVID-19 vírus következtében kialakult járványügyi helyzet nagyon megnehezítette a tanfolyam levezetését. Ennek ellenére mindenkinek sikerült elsajátítania a gépek kezeléséhez szükséges ismereteket, így a tanfolyam végén mindenki sikeres vizsgát tett.”

A most végzett katonák víztisztító, utász és útkarbantartási feladatok ellátására lesznek alkalmasak.